Ander Balázs szerint az előválasztás is szóba jöhet a somogyi 2. választókerületben

Ezt az együttműködést tulajdonképpen a választópolgárok kényszerítették ki – mondta Ander Balázs a Dráva Hullámnak adott interjújában. „Ne beszéljünk mellé, minden párt végzett ezzel kapcsolatos közvélemény-kutatásokat” – fogalmazott a honatya az ellenzéki együttműködés kapcsán.

A Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője kérdésünkre elmondta: felsőbb szinten egyeztetnek a pártok a jelöltek személyéről, de szerinte fontos, hogy az ellenzéket egy integratív jelölt képviselje. 2018-ban nagyon kevés helyen született egyéni győzelem – utalt a korábbi számokra Ander Balázs, hangsúlyozva: „ez egy jó jelzés, hogy az ellenzéki választópolgárok kiben látják az integratív erőt.” Ander Balázs a DK és a Jobbik legutóbbi választási eredménye kapcsán elmondta: „A számok, a 38% feletti eredmény és a 6% alatti eredmény önmagukért beszélnek.” A Somogy 2. választókerületben megjelent Demokratikus Koalíciót népszerűsítő kiadványról szólva a képviselő azt mondta: „egyfajta bejelentkezésnek is tekinthetjük arra vonatkozóan, hogy itt a DK szeretne egyéni képviselőjelöltet indítani”. Ander Balázs hangsúlyozta: most megjelent egy DK-s kiadvány, ő pedig hetente szólal fel az országgyűlésben. A Jobbik alelnöke nem zárkózott el attól, hogy előválasztáson döntsenek az ellenzéki szavazók a közös ellenzéki jelölt személyéről a barcsi központú választókerületben. Egy korábbi interjúban Ander Balázs elutasította az ellenzéki pártok jelenlegihez hasonló együttműködését, és úgy fogalmazott: „olyasféle koalícióról senki ne álmodjon rémeket, amelyben ezek a pártok így közösen szerepelnének.” Kérdésre a képviselő elmondta: korábban Churchill sem gondolta, hogy Sztálinnal fog együttműködni. Ander Balázs szerint a fő cél most a kormányváltás.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. április 19.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!