Alig pár alsós diák maradt csak otthon Barcson

Hamarosan a megszokott létszámmal folyhat a jelenléti oktatás Barcs általános iskoláinak alsó tagozatain. Horváth Edit, a barcsi Arany János Általános Iskola vezetője szerkesztőségünknek elmondta, hétfőn reggel az alsós tanulók mindössze 15%-a hiányzott csupán, ez a szám már majdnem közelít az átlagos hiányzási adatokhoz.

Az igazgatónő elmondta, az elmúlt hetekben az otthonmaradó kisgyermekek számára folyamatosan biztosították a tanagyag pótlásának lehetőségét, rendszeresen feltöltötték azt a Kréta rendszerbe, melyet a szülők és a gyerekek már ügyesen tudtak használni. Az igazgató bízik abban, hogy amennyiben a jövő héten a felsőbb évfolyamosok is megkezdik a jelenléti oktatást, az alsósok közül még kevesebben maradnak otthon. A Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskolában is több gyermek ült hétfőn az iskolapadba, mint egy héttel ezelőtt. Az alsós tanulók 31 %-a azonban még mindig otthoni felügyeletben van. A diákokat is itt rendszeresen a Kréta rendszeren keresztül tájékoztatják, több esetben tartanak online órákat is. Május 10-étől, a felsőbb tagozatosok érkezésével, vélhetően itt is több alsós diák tér vissza a jelenléti oktatásba.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!