5Spirit fúvósötös koncertje

A Pannon Filharmonikusok egykori és mai tagjaiból álló klasszikus fúvósötös járt Barcson, kedd kora este. Nem kimondottan koncerttermi muzsikával, hanem inkább könnyedebb, szabadban, séta közben is élvezhető repertoárral várták az érdeklődőket.
 

A fuvolán Sóvári Zsuzsanna játszott, oboán Murin Roman, Fagotton Szántay Csaba, klarinéton Vadász Katinka, kürtön pedig Szilágyi Lajos. Ez volt a 5SPIRIT, öt lélek, akik szeretnék átadni azt, amit tanultak, amit éreznek - mondta Szilágyi Lajos szerkesztőségünk megkeresésére. Hozzá tette, nagyon élvezik az utakat, kész feltöltődés ez számukra. Figyelik a közönséget, és igyekszenek a kedvükben járni. Az előadás a Petőfi200 programnak köszönhető, melynek kapcsán két év alatt 200 településen adnak kis koncerteket. Naponta többet is, hozzánk pl. Nagykanizsa és Csurgó érintésével érkeztek, és Tab, Tamási valamint Sásd lesz a következő állomás, majd Villány és Siklós.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2022. április 21-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!