1990 óta töretlen a Seres Kft sikere

Nagy mérföldkő ez a cég életében, mely közel 30 éves, 1990-ben alapította Seres László az egyszemélyes vállalkozását, ma több mint 100 fő dolgozik a három telephelyen – emlékezett vissza a kezdetekre az új üzemcsarnok átadásán Seres László.  

A pécsi székhely mellett a gyártó bázis itt maradt Barcson, hisz itt indult, itt a kultúrája, a gyökere - fogalmazott a cégvezető. Szászfalvi László, országgyűlési képviselő kiemelte, hogy minden egyes forint ebben a hátrányos térségben nagyon fontos, szinte történelmi jelentőségű. A cégvezető társadalmi elkötelezettségét is kiemelte a politikus és emlékeztetett: Seres László szívesen támogatja civil, sport vagy épp egyházi szervezetek tevékenységét. Bíró Norbert, a megyei közgyűlés elnöke kiemelte: a mostanihoz hasonló beruházások perspektívát teremtenek a szakembereknek, akiknek így nem érdemes elhagyniuk Somogy megyét, Barcsot, érdemes inkább maradni, vagy ide jönni és új életet kezdeni. Enellett hangsúlyozta: a megye által felügyelt TOP-os pályázatokból 12-t nyertek barcsiak, összesen 2,8 milliárd forint értékben. Vagyis a megye nem feledkezik meg Barcs városról, és Barcsnak sem szabad megfeledkeznie a járási központi szerepéről, a környező településekről. Seres László a térség számára fontos személyiség, ezt a megye is felismerte már korábban is, ezért kapott Somogy polgáraiért díjat, 2017-ben pedig a cég kollektívája kapott elismerést az itt folyó munkáért.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!