15 éves jubileum a nyugdíjas szövetségben

15 éve alakult barcsi központtal, a Drávakörnyéki Kistérségi Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége, mely két év múlva bejegyzett szervezet volt, önálló pályázati szerepléssel, majd kulturális versenyeken való szerepléssel. Népfőiskolát indítottak, Ki mit tud-ot szerveztek, megálmodták és létrehozták a nagyszülők és unokák táborát, valamint az országos elismertségnek örvendő Drávaparti Szépkorú Nyárköszöntő is az ő jelképes gyermekük. Minderről a hétvégi jubileumi ünnepségen is megemlékeztek, melyen a szövetség tagszervezetei színes műsorral köszöntötték egymást.

Az előadások ékes bizonyítékai annak, hogy az egykor még segítségre, támogatásra, tanácsadásra szoruló klubok, mára már teljesen önállóan készítik produkcióikat és egyre magasabb színvonalon. Barcs környékén ebben zeneiskolai tanárok vállalnak nagy szerepet és ez meglátszik a zenés produkciókon.
Kelemen Jánosné, a szervezet elnöke a HÍD TV-nek elmondta, nagy öröm, hogy az ifjúság is részt vesz az idősekkel, a nagyszülőkkel a fellépéseken és segítik egymás munkáját. A minőség pedig, nagyon jó, sőt egyre jobb.          

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!