Rekordalacsony kamatú diákhitel jön

Kaposvári Egyetem

A főiskolák, egyetemek elektronikus hallgató felületén is igényelhető, de a Diákhitel Direkt online felületén is be lehet nyújtani az igényeket a 2014/2015-ös tanévre. 

A Diákhitel Központ az MTI-n keresztül tudatta: a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata 5,75 százalékra csökkent, a kötött felhasználású Diákhitel2 ügyfelekre eső része továbbra is fix 2 százalék.

Az egyetemek, főiskolák elektronikus rendszeréből indított igénylést a tanulmányi osztályokon nyomtatva le is lehet adni. A felvehető hitelösszegek változatlanok: a Diákhitel1 esetében képzési formától függetlenül havonta 15, 21, 25, 30, 40, maximum 50 ezer forint igényelhető, a kötött felhasználású Diákhitel2 felvehető maximuma pedig az igénylő képzési költségének összege.

A Diákhitel Központ felhívja a figyelmet, hogy azok a diákok, akik az első hiteligénylési határidőig, szeptember 15-ig leadják hitelkérelmüket, már október 15-én hozzájuthatnak a megigényelt összeghez. A Diákhitel 1-et igénylők a bankszámlájukra kapják az összeget, míg a Diákhitel2-t kérők esetében a pénz a felsőoktatási intézményhez érkezik majd meg. A KÖKI Terminálon található ügyfélszolgálat ezentúl minden szombaton nyitva tart 10 és 14 óra között.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!