Nyári menetrendre áll át a vasút
A több mint egymilliós, nyári balatoni utasforgalom megfelelőbb kiszolgálása érdekében szombattól nyári menetrend szerint közlekednek a vonatok - tájékoztatta a MÁV-Start az MTI-t.
Mindez csökkenő balatoni menetidőket és bővülő szolgáltatásokat is jelent, például klimatizált IC-kocsik és motorvonatok, étkezőkocsik állnak forgalomba, és növelik a kerékpár-szállítási kapacitást - írták.
A közlemény szerint június 21-étől 1 óra 27 perces menetidővel számolhatnak a fővárosból Siófokra, és két órán belüli menetidővel aBalatonfüredre utazók. A többi balatoni állomásra és megállóhelyre is az eddig megszokottnál rövidebb idő alatt lehet eljutni Budapest felől, a Kelenföld-Székesfehérvár szakaszon elvégzett pályafelújításoknak köszönhetően.
Budapestről hétköznap 17 közvetlen vonat indul a Balaton északi partjára, egyebek mellett több kerékpár-férőhellyel, a bicikli fel- és lerakásában pedig a jegyvizsgálókon kívül a nagyobb állomásokon diákok is segítenek.
A déli partra hétköznaponként 20 szerelvény indul a fővárosból, köztük kétóránként gyorsvonatok kerékpárszállító kocsival.
Péntek délután és szombat-vasárnap délelőtt Budapestről, vasárnap délután pedig a Balaton felől pluszjáratokat állítanak forgalomba mindkét parton.
Nyugat-, Északkelet- és Dél-Magyarországról is indít közvetlen vonatokat a Balatonhoz a MÁV-Start. Az Ezüstpart Expressz Miskolc és Keszthely között, az Aranyhíd Expressz pedig Szeged és Keszthely között közlekedik minden nap. Hétvégéken egy új gyorsvonatpár is az utazók rendelkezésére áll Szolnok-Siófok viszonylatban, továbbá naponta közvetlenül juthatnak el az utasok a Balatonra egyebek mellett Záhonyból, Sátoraljaújhelyről, Győrből és Szombathelyről is.
Az utasok biztonságára megerősített vagyonőri szolgálat ügyel, valamint rendőrjárőrök és esetenként vasúti polgárőrök is lesznek abalatoni vonatokon és állomásokon, különös figyelmet fordítva a nyári fesztiválokra - fűzték hozzá.
A MÁV-Start kerékpáros túrajegyével az ország bármely területéről - a megtett távolságtól függetlenül - egységesen 420 forintért szállítható kerékpár a Balatonhoz, a Fertő tóhoz és a Tisza-tóhoz. A Balaton Mix jegy pedig korlátlan számú utazásra jogosít a Balaton körüli vasútvonalakon és a Balatoni Hajózási Zrt. menetrend szerinti járatain.
Az idei nyári menetrendi információk elérhetők a MÁV-Start honlapján, a www.mav-start.hu oldalon és az ELVIRA internetes menetrendi keresőben is, az összefoglaló füzetet pedig a Déli pályaudvaron és a nagyobb állomásokon is megkaphatják az utasok - közölte a MÁV-Start.
MTI
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!