Közel háromszáz fiatal vigyáz a balatoni strandolókra

Balatoni önkéntesek

Idén indul nyolcadszor a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat, amelyben csaknem háromszáz képzett vöröskeresztes fiatal vigyáz a strandolókra tizenhárom Balaton-parti település húsz strandján a nyár végéig - közölték a szolgálat sajtótájékoztatóján Balatonlellén.

Kovács Dániel, a Magyar Vöröskereszt ifjúsági szakmai vezetője elmondta, hogy 2007 óta 23 664 sérülést láttak el a balatoni elsősegélynyújtó-pontokon, négy esetben közvetlenül életet mentve. A szükséges eszközök a támogatóknak köszönhetően az idén is rendelkezésre állnak, a szolgálatot adók defibrillációs készülékkel is rendelkeznek.

Kardos István, a humanitárius szervezet főigazgatója arról beszélt, az Országos Mentőszolgálattal együttműködve tűzték ki azt a célt, hogy az önkéntesek aktív szerepet vállaljanak a balatoni egészségügyi ellátásban, hozzájárulva a mentős riasztások számának csökkenéséhez. Szólt arról is, hogy harmadik éve adományokból, alapvetően vállalatok támogatásából és a civilek adóinak 1 százalékos felajánlásaiból működtetik az idén 23 millió forintos összköltségvetésű balatoni programot, amelyben a Balaton Fejlesztési Tanács kiemelt szakmai támogatójuk.

A főigazgató kifejtette, jövőre szeretnék kibővíteni a szolgálatadásban részesülő strandok körét, ezért a Vöröskereszt adományvonalat működtet 1359-es számon július 1. és augusztus 22. között. Aki ezt a számot felhívja vagy elküldi SMS-ben az "adomány" szót, az 250 forinttal járul hozzá a balatoni elsősegélynyújtó szolgálat jövő évi megvalósításához, illetve bővítéséhez. 

A programban részt vevő önkéntesek, akik a legtipikusabb strandsérülések - ájulás, sportbaleset, horzsolás, kagyló okozta vágás - ellátásából bemutatót tartottak a balatonlellei strandon, augusztus 22-ig, minden nap 10 és 18 óra között adnak szolgálatot. A fiatalok megmutatták azt is, mennyire jártasak az újraélesztés fogásaiban.  

A szolgálat ingyenes a strandüzemeltető önkormányzatok számára, amelyek többnyire az önkéntesek ellátásából veszik ki a részüket. A szolgálat tevékenységét az idén a Telenor támogatásával bevezetett okostelefon-alkalmazás is segíti, testreszabott programmal mentesítve a fiatalokat az esetnapló vezetésétől.

MTI

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!