Kiírták a Csiky igazgatói pályázatát

Rátóti Zoltán

Kiírta a pályázatot a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatói posztjára a városi közgyűlés csütörtöki ülésén. Az eddigi direktor, Rátóti Zoltán az MTI érdeklődésére azt mondta: természetesen benyújtja a pályázatát, szeretné folytatni a megkezdett munkát. 
 

A közhasznú nonprofit kft.-ként működő intézmény jelenlegi ügyvezető igazgatójának, Rátóti Zoltánnak (képünkön) 2010-ben elnyert megbízása év végén lejár, a munkakör betöltésére vonatkozó szabályok szerint a pályázatot fél évvel a határozott jogviszony megszűnése előtt kell meghirdetni.

A közgyűlés - mint a társaság egyszemélyi tulajdonosa - a pályázati kiírást  június 30-án teszi közzé az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján. A pályázat benyújtásának határideje a közzétételtől számított 30 nap, vagyis 2014. július 30.

A testület határozata szerint a legfeljebb öt évre szóló igazgatói munkakör ellátásával szakirányú felsőfokú végzettséggel és legalább ötéves szakmai gyakorlattal rendelkező személy bízható meg. A miniszter a kinevezési jogkör gyakorlójának javaslatára a meghatározott szakirányú felsőfokú végzettség, szakképesítés megszerzésének követelménye alól a törvényben meghatározott esetben felmentést adhat.

A pályázatnak tartalmaznia kell a színház irányítására, működtetésére, tevékenységének szervezésére és menedzselésére vonatkozó művészeti, szakmai és vezetői programot, a tervezett műsorok és egyéb rendezvények szakmai koncepcióját, a kulturális, művészeti és szórakoztató rendezvények látogatottságát fejlesztő törekvéseket, az alkotótársak, együttműködő szakmai partnerek felsorolását, valamint azok nyilatkozatát nyertes pályázat esetén a felkérés elfogadásáról, a vezető munkatársak felsorolását az adott szervezeti felépítésre reflektálva, a társaság gazdálkodásának hatékonyságát növelő elképzeléseket.

A pályázatokat a polgármester felkérése alapján egy szakmai bizottság véleményezi, amelynek tagja a Színházművészeti Bizottság delegáltjaként Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója; Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója; Molnár Piroska, a nemzet színésze; Sztarenki Pál, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművésze; a szakminiszter delegáltja Hausenblasz Dóra, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkársága művészeti főosztályának vezetője, a reprezentatív szakszervezet képviselője Tóth Géza, a kaposvári színház művésze, a munkáltatói jogkör gyakorlójának két képviselője Oláh Lajosné, Kaposvár alpolgármestere és Csató László, a közgyűlés oktatási, tudományos és kulturális bizottság tanácsnoka.

A színház igazgatójáról  szeptember 4-én dönthet a kaposvári közgyűlés.

MTI

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!