Jótékonyan vitorláznak a Balatonon

Balatoni vitorlás

Szombaton tartják Balatonbogláron a III. Eurakvilo Regatta jótékonysági vitorlásversenyt a gyógyult, a daganatos és a leukémiás gyerekek és családtagjaik számára.

Az egész napos jótékonysági rendezvényt és vitorlásversenyt idén a Bahart Regatta és az International Kupa keretein belül rendezik meg - közölte az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány az MTI-vel.

Az alapítvány munkatársai és önkéntesei a rendezvény napján tíz órától kreatív programokkal, ügyességi játékokkal, az elmúlt két év élményeit bemutató rajzpályázat alkotásaival várják a betegséggel érintett gyermekeket, testvéreiket, szüleiket, a gyógyításban résztvevő orvosokat és nővéreket. 

A jótékonysági vitorlásverseny rajtja a Bahart Regatta élmezőnyének befutását követően, három órától lesz. A Bahart Regattára idén is jelentkezhetnek azok a hajósok, akik vállalják a gyermekek és családok vitorláztatását.

A versenyen induló csapatokat a befutási idő alapján hármas csoportokban díjazzák. 

A 2012-ben útjára indított élménynap célja, hogy egész napos kikapcsolódást biztosítson a dél-dunántúli régióban élő, gyógyuló és gyógyult daganatos és leukémiás gyermekek és családtagjaik számára - írták a tájékoztatóban.

MTI

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Ének, zene, tánc, grafika és kézművesség egy helyen

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!