Jobban járhatnak a devizahitelesek

Deviza

A kormány álláspontja szerint a "becsapott ügyfelek" részére az összes törvénytelenül elvett pénzt vissza kell fizetniük a bankoknak - közölte Varga Mihály. A devizahitelesek helyzetének rendezésében várhatóan kétlépcsős lesz a törvényalkotás.

A nemzetgazdasági miniszter bejelentése szerint a kormány még a héten benyújtja az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely a Kúria jogegységi döntésének megállapításait illeszti be a jogrendbe.

A rendezés kiterjed valamennyi devizaalapú hitel- és kölcsönszerződésre, valamint a pénzügyi lízingszerződésekre is, illetve az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó hitel- kölcsön és pénzügyi lízingszerződésekre.

A devizahiteleseket ért tényleges veszteségek elszámolása a második lépcsőben történik, arra szeptemberben tesz majd javaslatot a Nemzetgazdasági Minisztérium, egyeztetve a Magyar Bankszövetséggel, és bizonyos kérdésekben a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB).

A Kúria június 16-i jogegységi döntésében kimondta: a devizahiteleknél alkalmazott árfolyamrés tisztességtelen, az árfolyamkockázat tisztességessége azonban csak akkor vizsgálható, ha a pénzintézet nem megfelelő tájékoztatása miatt az átlagos fogyasztó számára a szerződés erre vonatkozó része nem érthető, az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége pedig nagyon szigorú feltételekhez kötött.

Talán nem meglepő, hogy máris napvilágot látott több matek is a devizahitelesek jövőjét illetően. A Pénzcentrum számítása szerint az árfolyamrésre és az egyoldalú kamatemelésekre jutó részeket az jön ki, hogy az átlagadós 1 millió forintra számíthat. Emellett véleményük szerint a törlesztőrészletek várható csökkenése miatt a jövőben havi 124 ezer forintról 109 ezerre apad fizetendője. Átlagadós alatt egy 2007-ben 8 millió forintos svájci frank hitelt felvevő honfitársunkat érti a portál.

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!