Devizahitele van? Függessze fel a végrehajtást!

Devizahitel

A július 26-án életbe lépő devizahiteles törvény szerint le kellett volna állítaniuk a végrehajtóknak a munkabérből való letiltást. Ha ez nem történt meg, indokolás nélkül kérheti – persze akkor, ha deviza alapú kölcsön miatt tiltják munkabére egy részét.

Akár hónapokig elhúzódhat, míg a végrehajtó a több száz ügy közül kiválogatja, hogy melyik a devizahitel miatti letiltás. Érdemes hát elébe menni a dolgoknak, hiszen pár sorban, a törvényre hivatkozva indokolás nélkül is kérhetik a bér letiltásának felfüggesztését az adósok. Fontos, hogy a végrehajtás ügyszáma szerepeljen a végrehajtónak címzett levélben!

A végrehajtás felfüggesztését nem csak a lakáshitelesek kérhetik! A deviza alapú autóhitel, sőt, a deviza alapú fogyasztási hitel esetében is kérhető, hogy ne vonják tovább a munkabér egy részét. Érdemes figyelni a szerkesztőségünknek nyilatkozó ügyvéd szerint, hiszen bizonyos esetekben még a devizához kapcsolódó forint hitelekre is érvényes ez a jog.

A munkabérből való letiltás, illetve a havi fizetési kötelezettség mindaddig „lóg a levegőben”, míg a hitelintézet és az ügyfél meg nem állapodik az újabb, immár a törvénynek is megfelelő összegben. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!