Biztonságos tanévkezdésre készülnek

Cser-Palkovics András

A tanügyigazgatás biztonságos tanévkezdésre készül - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) kétnapos közgyűlését záró sajtótájékoztatón szombaton Kaposváron.

Czunyiné Bertalan Judit úgy fogalmazott: a tanügyigazgatás "nem alszik" a nyári szünetben sem, hiszen ahhoz, hogy egy nyugodt tanév kezdődhessen, meg kell teremteni a feltételeket.

Hozzátette: az államtitkárság, a tankerületek és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) is azon dolgozik, hogy "minden olyan problémát megoldjunk a tanévkezdés előtt, ami előfordulhat", akár a tankönyvellátásról, akár az intézmények működtetéséről legyen szó.

Cser-Palkovics András (képünkön), Székesfehérvár polgármestere, az MJVSZ alelnöke megnyugtatónak nevezte, hogy az államtitkár által elmondottak szerint a tankönyvellátás biztosított lesz a tanév kezdetére, ahogy azt is, hogy az egyeztetések alapján az intézmény-felújításokban is előrébb tudnak lépni. 

Hangsúlyozta: a Lázár János miniszterrel folytatott pénteki és az államtitkárral folytatott szombati egyeztetés alapján is "nyugodtan mondhatjuk, hogy megtaláljuk közösen a megoldást - figyelembe véve a 2014 és 2020 közötti EU-s forrásokat is - hogy az intézmények felújítása tekintetében is előre tudjunk lépni a következő esztendők során". Ez mindenkinek a közös érdeke, és különösen igaz ez, ha köznevelési intézményekről van szó - jegyezte meg a szövetség alelnöke.  

A közgyűlésnek otthont adó város képviseletében Szita Károly, Kaposvár polgármestere, az MJVSZ társelnöke a szakképzés nagyobb támogatásának szükségességét emelte ki. Azt mondta, e tekintetben is nagyon fontos volt az államtitkárral folytatott konzultáció, hiszen tudható, hogy a szakképzés rendszere megváltozik. A helyi szakiskolák igazgatóitól hallottakra hivatkozva - miszerint a szakképzés "maradvány elven működik" és sok esetben most már nemcsak a multik, hanem a kis- és középvállalkozások fejlődésének gátja a megfelelő szakemberhiány - a polgármester jelezte: az MJVSZ ezen a téren is felajánlotta a partnerségét.

Czunyiné Bertalan Judit kérdésre válaszolva kijelentette: "az életpályamodell alkalmas és jó eszköz a pedagógusok erkölcsi és anyagi elismerésére". Megjegyezte, ahhoz, hogy a pedagóguspálya megbecsülése még jobb legyen, nyilván lehet még valamit hozzátenni a rendszerhez, de ez a rendszer így képes elérni azt a célt, amiért bevezették. 

Szita Károly ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta: mivel jelenleg a szakmai irányítás az államtitkárságé, ugyanakkor a megfelelő körülmények biztosítása az önkormányzatok felelőssége, az új európai uniós források felhasználásához a Megyei Jogú Városok Szövetsége az államtitkár hathatós segítségét kérte, hogy egy rendszerezett, nagyon intenzív felújítási program indulhasson el az oktatási intézményekben.

MTI

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Horváth Gábor

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!