Amit nem árt tudni a veszettségről

Róka

A veszettség vírusos, agyvelőgyulladással járó, minden esetben halálos kimenetelű megbetegedés.  A kórokozó sok emlős fajt képes megbetegíteni, így az embert is. A betegség megelőzése szigorú szabályok betartásával lehetséges – áll a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv tájékoztatójában.

A vírus a fertőzött állat nyálában nagy mennyiségben található. A vírusnak állati vagy emberi szervezet szabad idegvégződéseihez kell jutnia ahhoz, hogy megbetegedést tudjon okozni. Ez leggyakrabban harapás, sérült bőr benyálazása, esetleg a veszettségben elhullott állat nyúzása vagy boncolása során történhet meg. A vírus az idegroston keresztül jut be a gerincvelőbe, ahol szaporodásnak indul. Amíg a vírus az idegrostban utazik, addig van lehetőség védőoltással megelőzni a betegséget. Ez általában több hét.  Ezen idő alatt a sérülést okozó állatot megfigyelés alá lehet vonni.

Bizonyított, hogy a vírus nyálban történő megjelenése után az állat néhány napon belül elpusztul. Így ha az állat a sérülés okozása után 2 héttel még életben van, akkor a harapás időpontjában biztosan nem volt vírus a nyálában, nem fertőzhetett. Védőoltásra akkor van szükség, ha a sérülést okozó állat nem megfigyelhető, vagy ha a megfigyelési idő alatt bármilyen okból elpusztul. A védőoltási sorozat 4 oltásból áll. Első alkalommal 2 oltás mindkét felkarba, majd a 7. napon, és a 21. napon 1-1 oltás.

Azt, hogy egy esemény/sérülés során felmerülhet-e a veszettség fertőzés lehetősége, a kezelőorvos dönti el. Amennyiben igen, úgy értesíti a népegészségügyi szakigazgatási szervet és az illetékes hatósági állatorvost is az állat megfigyelésének lebonyolítása érdekében. 

Fontos ezért, hogy ha egy állat embert mart, a sérülést okozó állatot ne pusztítsák el, ne zavarják el, mert annak megállapításához, hogy szükséges-e a védőoltás, fontos látni, hogy 14 nap múlva is életben van-e. A megfigyelést akkor is le kell folytatni, ha az eb kapott veszettség elleni védőoltást. Embertársaink érdekében, ha a mi kutyánk, macskánk harapott meg valakit, ismerjük el és vállaljuk a megfigyelést, tudva, hogy ezzel egy kellemetlen beavatkozástól menthetjük meg a sérültet.  

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!