Van Barcson szociális tűzifa

Szociális tűzifa

Hosszú sarangokban áll már a télire szánt tüzelő Barcson a Városgazdálkodási Igazgatóságnál. Tavaly nem volt gond a kiosztással, a város szakbizottsága döntött arról, hogy ki kaphat kedvezményesen fát. 

A tavalyi igényekből kiindulva száz köbméter tűzifát tároltak be, méteres hasábokra vágva. A rászorulók az önkormányzatnál nyújthatják be igényeiket, ha nem tudják biztosítani a téli tüzelőt. A városgazdálkodás szükség esetén házhoz is viszi a fát, de ennek költségeit meg kell téríteni. A készletet egyébként év közben a köztéri fák metszéséből és visszavágásából, valamint a városhoz tartozó területek tisztítása során keletkezett fából halmozzák fel minden évben.

Barcs a kormány által meghirdetett tűzifaprogramból nem remélhet támogatást, hiszen ötezer lélekszám feletti a település. Csokonyavisonta azonban erdők hiányában biztosan pályázni fog - mondta el Csik László polgármester. 

Dr. Kis M. János, a Szociális Bizottság elnöke kérdésünkre elmondta: szeptember végéig nem került tűzifa igénylés a bizottság elé, az eztán érkező megkereséseket azonban az új bizottság biztosan tárgyalni fogja. A készlet rendelkezésre áll, ez biztosan nem lesz gátja a segítségnek.

/P.R./

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!