Színes programokkal szórakoztak a darányiak

Darányi falunap

Bensőséges, ugyanakkor színes, jó hangulatú kikapcsolódásban, szórakozásban részesültek a darányiak és vendégeik a hétvégi Falunapon.

A fiatal korosztály, a darányi és vendég foci csapatok már reggel nyolc órakor elkezdték a kispályás körmérkőzéseket játszani.

A művelődési házban időközben kialakításra került a Darányi Darts Klub helyisége, melyben kilenc órakor kezdetét vette a meghívásos darts verseny, darányi, barcsi, szászvári, és komlói versenyzőkkel, felnőtt és ifjúsági korosztályban.

Az árnyas udvaron a főzőcsapatok felállították „gulyáságyúikat”, a bográcsállásokat és lázas készülődés vette kezdetét, indult a főzőverseny.

Egy csapat pacalt főzött, többségben jóféle pörköltek készültek, megbolondítva vargánya gombával. Többségben gázégővel tüzeltek, akik a tradícióhoz ragaszkodtak, ott bizony a tűzgyújtás odaadást kívánt.

A vén diófák árnyékában verte fel sátrát a szigetvári fafaragó, ajándéktárgy készítő, a lufis, a csemegeárus, és itt készült a kürtőskalács is. Az udvaron a bazárárusok sátra állt, forgott a körhinta, s állt a trambulin.

Fél tizenegykor érkezett Darány zászlója a helyi elöljárókkal, s felvonultak a Hősök terére. A Himnusz eléneklését követően Villányi László polgármester köszöntötte a közönséget, s mondott ünnepi beszédet.

Beszédében a település eredményeit, az itt lakók nemes összefogását említette, s a településen élők közösségformáló erejét emelte ki. A civil szervezetek, egyesületek által a településért végzett kimagasló munkájáért emléklapot és emléktárgyat adott át. Somogyi Gábor alpolgármester, aki 20 éve képviselő testületi tag, és több éve alpolgármester, valamint Fodor László, aki 19 éve képviselő testületi tag díszoklevelet, emlékplakettet és aranygyűrűt vehetett át a polgármestertől.

Ander Balázs országgyűlési képviselő beszédében a települések megtartásának fontosságát hangsúlyozta, s kívánt az itt élő embereknek további sikereket.

Az ünnepélyt követően a református templomban ökumenikus istentiszteleten vettek részt az ünneplők.

A református egyházközség az istentiszteletet követően a templomkertben emléktáblát avatott, melyet Szászfalvi László és Somogyi Gábor leplezett le.

Az emléktáblán emléket állítottak a nagy elődöknek, az 1686-1727 között Darányban szolgált református lelkipásztoroknak.

A Művelődési házban Szabó Ferenc autodidakta fotóművész csodálatos természetfotóiból összeállított kiállítást Villányi László polgármester nyitotta meg.

Közben a főzőüstökben, bográcsokban elkészültek a gusztusos ételek, s a megjelenteket ebédre hívták a sátrakban felállított asztalokhoz. Mindenki finom és bőséges ellátásban részesült

A gyerekekre is gondoltak a szervezők. Ingyenes játékok, ügyességi versenyek, póni lovaglás, kocsizás, körhinta szórakoztatta őket.

Ebéd után a főzőverseny értékelése történt. I. helyezett lett Mesterhármas Szulok, II. helyezett Együtt a gyermekekért Barcs, III. helyezett lett a Pató Pál csapata Darányból.  A legkülönlegesebb pörköltet a darányi romák főzték.

A kispályás fociban is eredményt hirdettek: I. helyezett lett a Darányi Vadásztanya,  II. helyezett a Drávatamási csapat és III. helyezett lett a Darányiak csapata.

Rendeztek sörívó gyorsasági versenyt férfi és női versenyzőkkel. I. helyezett férfi Darók Péter, I. helyezett női versenyző Papp Istvánné lett.

Ugyancsak értékelték a Nagycsaládosok Egyesületével közösen a virágosítási mozgalmat. Három díjat adtak ki, mely egy oklevelet és egy Virágos porta kihelyezhető táblát jelentett.

Délután a szórakozásé volt az idő. A kulturális műsorban fellépett a Füred Rock Szín Kör, Kiss Dániel mulatós műsorával, és volt Michael Jackson emlék show is. Sztárvendég Krasznai Tünde volt. Az utcabálon a Gigantic együttes játszott.

Este tízkor színes tűzijáték fejezte be a darányi falunapot.

/P.R./

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!