A rendszámtáblának is van élete

Veszner Ádám

Autóbontóban, kohóban végzik, jobb esetben egy lelkes gyűjtőnél gyönyörködtetnek és emlékeztetnek a régi időkre járműveink rendszámtáblái. Utóbbiak közé tartozik a barcsi Veszner Ádám, aki igazán impozáns gyűjteménnyel rendelkezik.

Veszner Ádám kellemes történeti visszatekintéssel fűszerezett beszélgetés keretében mutatta be magán gyűjteményét. Éppen behoztak egy Németországból ismerős által küldött traktor rendszámtáblát, ahogy megnézte, ilyen még nincs a gyűjteményében.

Mint mondta, a gyűjtés egy határőrök által a határban, még a rendszerváltás előtt megtalált, elveszett magyar rendszámtáblával kezdődött. Behozták és átadták részére a honvédségi autójavító műhelyében, s kitette a falra. Egy évig semmi nem történt rendszámtábla ügyben. Aztán találtak még egy táblát, az is a falra került, és ettől kezdve nem volt már megállás. Ismerősök hallván a gyűjtést, kérés nélkül hozták a különböző helyeken feltalált táblákat. Van olyan, amelyik a sertésól tetején egy eltört cserepet helyettesített, megtalálták, behozták.

Mint a járműtémában jártas szakember, valahogy megérezte a rendszámtáblák életét, rejtett mondanivalóját, s ettől kezdve már tudatosan kereste és gyűjtötte a táblákat. Járta a MÉH telepeket, az old timer kiállításokat, börzéket, ahol még fellelhetett találni újdonságokat is.

A rendszámszámlák nagy szórást mutatnak, egyrészt az országok sokasága, másrészt a személygépkocsik, tehergépkocsik, ezen belül a civil, a katonai, a mezőgazdasági, a motorkerékpárok szortimentje miatt.

A legnagyobb szeletet a magyar táblák jelentik. Van, amelyikből még a Közlekedési Múzeumban sincs, egy régi magyar tábla, egy úgynevezett „Próbakocsi” tábla, 1919-től 1958-ig használták. Ezeket kis bőr szíjjakkal rögzítették a gépkocsi lökhárítójához. Ez az 1920-as évekből való.

Jelenleg összesen 5700 db táblája van 178 országból, ebből mintegy 1000 db van a garázsban, műhelyben falra szerelve, impozáns látványt nyújtva.

A többi polcokon, dobozolva várja a rendezést, katalogizálását. Kuriózumnak számítanak az ázsiai, például a  nepáli, bangladesi, jordániai és a volt szovjet tagköztársaság országaiból származók.

A rendszámtáblák általában megviselt állapotban kerülnek hozzá. A régieket még lehetett könnyen repasszálni, mert egyszerű zománcfestékkel voltak festve, s ehhez az eszközöket be lehetett szerezni. A mai, modern eljárással készülő, fluoreszkáló bevonatú táblákat csak megtisztítani lehet, javítani szakszerűen nem.

Az értékes táblákat magas áron adják, pláne ha az eladó tisztában van az értékével.          

Veszner Ádám szeretné ezt az értékét valamilyen digitalizált módon az utókor számára megőrizni, és egy igazi kiállítást is, csak ahhoz rendezni kell a gyűjtemény teljes anyagát.

/P.R./

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Horváth Gábor

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!