Orsós Zoltán is tenni akar a gyerekekért

romák

Össze kell fogni, jót tenni bárki tud – ezt az indíttatást kapta Orsós Zoltán a barcsi képzésen Péter József tanártól. A társakkal közösen elhatározták, hogy alapítványt hoznak létre. Ez még nem sikerült, de ettől cselekedni még lehet. 

 

Zoli a képzés befejezését követően társaival elhatározta, hogy megalakítják az „Együtt a gyerekekért” alapítványt. A hivatalos része az alakulásnak még hátravan, de első lépésként májusban Majálist rendeztek főként gyerekek részére. A rávalót egyelőre úgy adták össze, később számítanak anyagi támogatásra is. S mit hozott a véletlen, Csehországból vándorcigányok érkeztek lovakkal errefelé, s ők is részesei lettek a majálisnak. Ahogy nálunk lenni szokott, a siker ellenére azért kaptak hideget, meleget is. A rendezvényre meghívták a helyi és megyei roma vezetőket is, nem sok sikerrel.

A Zoli vezette lelkes csapat látva tenni akarásuk szolid eredményeit, további terveket szőnek. A jövő héten kirándulást szerveznek gyerekekkel a Drávai szabadstrandra, egytálételt főznek, szalonnát sütnek.

A darányi falunapra is gőzerővel készülnek, várják a focicsapatba a jelentkezéseket. A szórakoztató programok mellett a munka sem maradhat ki. Szeretnék összefogással a közösségi ház melletti elhanyagolt játszóteret rendbe tenni. Terveikben szerepel, hogy kéthavonta rendeznek tartalmas rendezvényt, például a közösségi házban előadást rendeznek szakember közreműködésével, például Barcs város történetének megismertetéséről, és más hasznos tudnivalókról.

Ismét láthattunk egy jó példát, ahol a kis „mustármagok” bármily aprók is, ha termő talajra hullnak, lesz kikelet.

 

/P.R./.

 

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!