Megélhetést hozhatnak a lovasok

Leader projekt

A Rinya és a Dráva vadregényes környezete újabb lehetőségeket kínál az itt élőknek. Egy pályázat segítségével a lovasoknak készül túraútvonal, és a kapcsolódó szolgáltatások is előtérbe kerülnek.

A több ezer éves hazai lovas kultúra a nemzeti örökség része. A Magyarországi lovas túraszakaszok hossza mintegy 3000 kilométer, melyek nem csak főútvonalak mentén haladnak. A Rinya és a Dráva térségének csodálatos, még szinte érintetlen tájai, a lóval való foglalkozás hagyományai kínálják a lehetőséget a lovas turizmus megszervezésére.

Ezeket az adottságokat figyelembe véve nyert pályázatot Lovas Turisztikai Szolgáltatások Fejlesztése címmel a Rinya-Dráva Szövetség. A Kincsem Nemzeti Lovas program keretében zajló projekt nyitó rendezvényét június 25-én tartották Barcson. Szijártó Attila a Leader Munkaszervezet vezetője nyitó előadásában elmondta, három nemzetközi lovas túraútvonal találkozna itt a térségben, ezért ezen a területen ki kell jelölni a lovas túrára alkalmas útvonalakat. Fel kell mérni azokat a vonzerőket, amelyeket érdemes bemutatni a lovas túrázóknak, amelyek maradandó élményt nyújtanak, másrészt azokat a szolgáltató partnereket, ahol a lovasok megpihenhetnek, és a lovakat elláthatják, és ahova lóháton is meglehet érkezni. A túraútvonalakat nem szándékoznak kitáblázni, hogy ne legyenek indokolatlan megkötések, maradjon meg a túrázás szabadsága. Viszont legyen egy digitális felület térképpel, ami megmutatná, hogy a lovas merre is halad, hol vannak turisztikai vonzerők, kellő szolgáltató pontok. A felméréseket szakemberek végzik el.

Lóska János a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség elnöke elmondta, hogy a 90-es években, az országban sok helyen elkezdtek a lóval foglalkozni, és több próbálkozás is történt, de kevés eredmény született. Magyarországnak az É-K-i részén évek óta mennek olyan lovas túrák, a melyek a világ élvonalába tartoznak, a tíz legjobb lovas túra útvonal között tartják ezeket számon. Most megpróbálják erre a gyönyörű, érintetlen területre adaptálni azokat a jó gyakorlatokat, amelyeket már máshol az országban eredményesen csinálnak.

A Kincsem Nemzeti Lovas Program célkitűzése, hogy Magyarországot a lovas turizmus tegye az Európai Unió lovas régiójává. Ehhez számtalan feladat kapcsolódik, többek között az, hogy találjanak jónak tűnő földrajzi területeket. A szakemberek itt felmérik, hogy mit lehet csinálni, útvonalakat jelölnek ki, kiképeznek - például lovas szolgáltatókat - embereket.

A lovas turisztikai fejlesztés arról szól, hogy olyan sokszínű programot adjon a lovas turistának, hogy több napot érdemes legyen eltöltenie egy területet belovagolva, élményeket szerezzen. Ma már az is jellemző, hogy több generáció érkezeik, a fiatalok lovagolnak, a korosabbak fogaton közlekedve járják be a tájat, passzív turistaként  helyi, környékbeli szolgáltatásokat vesznek igénybe, például gyógyfürdő, kerékpártúra, horgászat, erdei túrázás.

A programot be kell fejezni mintegy fél év alatt, ez lesz az alapja, erre lehet majd a későbbiekben építkezni. Az útvonaltervezések most kezdődtek az országban, tíz mintaterület van, ebből az egyik a Rinya-Dráva Szövetség területén helyezkedik el.

A tervek szerint lovas mintaállomást hoznak létre Szabáson, ahol találtak egy nagygazda által elhagyott portát. Ezen a területen csodálatos istálló van, amit az elképzelések alapján felújítanak, és ugyanitt tizenkét fő elszállásolására alkalmas helyet is kialakítanak. A lóháton közlekedő megalhat itt, a lovait el tudja látni, megpihentetheti. Manapság istállót nehéz találni, a szálláshely már jobban kiépített.

Semsei Sándor, a Chrome Kreatív Munkák Kft. képviselője tájékoztatást adott a lovas turisztikai fejlesztésekhez nélkülözhetetlen informatikai szolgáltatások kidolgozásáról, a GPS-es tájékozódási megoldásokról.

Az előadásokat kötetlen konzultáció, beszélgetés zárta, mely során a jelenlévők reményüket fejezték ki, hogy e területnek a lovas turizmus az egyik kitörési iránya lehet.

/P.R./

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!