Lovak adnak esélyt

Lovas terápia

Mozgásfejlesztés, tartásjavítás, tanulási nehézségek javítása, sérült gyermekek testi és lelki fejlesztése is elérhető az állatok segítségével. A módszer Barcson sem ismeretlen. Bodnárné Nagy Krisztina lovas terápiás foglalkozásán jártunk.

Minden a Szivárvány EGYMI-ben kezdődött. Az intézményben sokszínű terápiás foglalkozást tartottak, s pályázati pénzből beindították a lovas terápiát is. Akkor tanult meg ő is lovagolni. A pályázat lezárását követően másutt, a Hartmann lovas panzióban folytatták a terápiás foglalkozásokat, három évig. Hét éve költözött jelenlegi családi házába és annak hátsó udvarában indította el két magyar telivér lovával a terápiás foglalkozásokat. Az egyiken a legfiatalabb korosztály lovagol, s annyira barátságos, hogy a gyermekek zsivaja sem zavarja. Másik lovát inkább a nagyobb korosztály használja, őrajta már az ügetést gyakoroltatja. A foglalkozásokban nagy fiai is segítenek - meséli Krisztina, majd a terápia lényegére tér rá:

A ló általi mozgások olyan idegpályákat stimulálnak, és hoznak létre ingereket az agyban, mely egy aktív ébren tanulási állapotot hoznak létre. A gyermek önkéntelenül is kihúzza magát a lovon ülve, javítja a tartását. Lovaglás közben megállnak, s logikai, matematikai egyszerű feladatokat is adnak a gyermeknek, akinek így egyszerre több irányban is kell figyelnie. A feladatokat az határozza meg, hogy kinek mi a problémája, mit kell fejleszteni. A gyermek önbizalmát erősíti az, hogy fel mer ülni egy nála nagyobb testű állatra, meg meri simogatni, etetni.

Természetesen nem csak sérült gyermekek járnak a foglalkozásokra. Mozgásfejlesztés, tartásjavítás vagy tanulási nehézségek javításának céljával a bölcsődés és óvodás korosztály is megfordul Krisztinánál, aki jelenleg heti szinten negyven gyermekkel foglalkozik. Járnak hozzá Barcson kívül Nagyatádról - ma éppen egy nagyatádi enyhén autista kislány Sára volt a foglalkozáson, aki két éve jár hozzá -, Bolhóról, Babócsáról, de részt vettek foglalkozásain például Budapestről itt nyaralók gyermekei is. A terápia eredményességét mutatja, hogy például Sára, ha iskolába megy nem speciális képzésű, hanem normál általános iskolában kezdheti meg tanulmányait.

/P.R./

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!