A lányoknak is megmutatnák úszótudásukat

Barcsi úszótábor

A Drávai szabadstrandon tartják vasárnap a barcsi úszótábor záró buliját. Szerkesztőségünk még korábban, éppen az úszófoglalkozás közepette érkezett a városi gyógyfürdőbe.

A tábor egyrészt az úszni még nem tudó gyerekeknek fontos, hogy tanuljanak meg, mert ez a tudás ma szinte nélkülözhetetlen a mindennapi életben is. Például egy folyóvíz melletti üdülésnél mindenképpen hasznos, de egy életmentésnél is így van esély a segítségnyújtásra. Másrészt az úszás az egyik leghatékonyabb mozgásforma, hogy az ember testének szinte minden részét így mozgatja meg a legkomplexebben – mondta el Domahidi István, a tábort rendező Dráva Úszó- és Szabadidősport Egyesület edzője. 

Segítője a partról kísérte folyamatosan figyelemmel a gyerekek fizikai állapotát, nem kell-e valakit fáradtság miatt a vízből kihívni, illetve rendben végzik-e az úszás mozdulatait Láttunk már szabályos gyors, mell és pillangóúszást a fiatalabb kezdőktől – 6 éves kortól lehetett jelentkezni -, a nagyobbak tudásukat tudták továbbfejleszteni.

Az úszás mellett különféle  érdekes foglalkozásokat is tartottak, játékos vízi- és szárazföldi vetélkedőkön is részt vehettek a táborozók, de voltak kirándulni, és élménycsúszdázni is.

M int megtudtuk mindenki jól érezte magát a július 7-13 között megrendezett táborban. Akik most tanultak meg úszni már várják, hogy a kinti sportmedencében is bemutathassák úszni tudásukat a haveroknak, és vannak bizony olyanok is, akik már a lányok előtt szeretnének villogni.

/P.R./

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!