Itt önkénteskednek a középiskolások

önkéntes közösségi munka Barcson

Ötven óra közösségi munka – enélkül nem kaphatnak érettségi bizonyítványt a középiskolások 2016-tól. Érdemes már most gondolkodni a leendő maturálóknak. Körülnéztünk, hogy Barcson mi a választék.

A Dráva Völgye Középiskolában a mostani 11. évfolyamosoknak kell először elszámolniuk az 50 óra közösségi szolgálat teljesítéséről. Az intézet tanulói közül ez 71 főt érint, közülük már az idei tanévben 52 diák rendelkezik igazolással az elvégzett feladatokról. Az alsóbb évfolyamosokat is számba véve, 180 diáknak kell valamilyen „munkát” keresnie, de 93-an már megkezdték itt is a szolgálatot.

Legkedveltebb intézmények a helyi, valamint a környékbeli –Szulok, Homokszentgyörgy, Patosfa, Szigetvár, - óvodái, könyvtárai, tűzoltóságai, önkormányzatai, de a barcsi állatmenhely is népszerű. A kollégistákra jellemző, hogy a nyári szünidőre időzítik a munkákat, általában lakhelyük valamelyik intézményében.

A Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium tanulóiból 80 fő a 2013/2014-estanévben már  1400 órát teljesített az összesítés szerint. Az önkéntes munkákat a kulturális intézményekben, közösségi, környezet és környezetvédelem, szociális segítő és jótékonysági területeken, valamint óvodáskorúak, idős emberekkel közös szabadidős tevékenység keretében teljesítették. Részt vettek katasztrófavédelmi munkákban is.

/P.R./

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!