Helyi terméket a konyhákra!

Kertészet-közfoglalkoztatás

Barcs ettől ugyan nem lesz önellátó, merthogy a kertészetben nem lehet disznót termeszteni, ugyebár. De az alapgondolat figyelemre méltó.

Ha nem is lehet minden település önálló az ellátásában, a helyi termelés felfuttatása és a helyi fogyasztás összekapcsolásával kiváló eredményeket lehet elérni, a gazdaság fellendítése és a foglalkoztatottság növelése terén. Ezt a gondolatot fogalmazták meg a Magyar Önkormányzatok Szövetségének gödöllői értekezletén. Merthogy az önkormányzati konyhákon van igény a helyi termékre, csak eddig ezt körülményesen lehetett beszerezni.

A tárca lehetővé tette, hogy a kistermelők közvetlenül szállíthassák terményeiket, termékeiket a közétkeztetés számára. A helyi termelők és a közétkeztetés összekapcsolását célozza a 2014 – 2020 uniós finanszírozási időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program. Ennek látjuk első lépéseit és eredményeit a darányi, a drávatamási önkormányzatok közfoglalkoztatási programjaiban és persze Barcson is. Ezeken a településeken önkormányzati tulajdonban és bérelt vagy saját földterületen konyhakertekben zöldséget termesztenek a közfoglalkoztatottak. Drávatamásiban már elkezdték a sertések hízlalását is, Csokonyavisontán is vásárolt disznótartásra alkalmas épületet a település, ezt már alakítgatják. A terményeket az önkormányzatok, az intézmények és a szociális otthon konyhájában hasznosítják.

                                                                                         Ma ilyen a barcsi piac belső tere

Barcs város az első lépéseket a Városgazdálkodási Igazgatóságnál tette meg, a virágosítás szálas palánta igényeit a saját üvegházaiban nevelt palántákból látta el. A kertészetben tavaly jelentős mennyiségű zöldséget termeltek és piaci alapon csicsókatermesztés is indult. A termálvíz további lehetőségeket rejt, hiszen melegházakban az év minden hónapjában lehetne folytatni a termelést.

Persze nem csak a konyhákon van helye a minőségi terméknek, a példamutatással talán azt is el lehet érni, hogy az eddig nem dolgozó kéz is munkába fogjon a saját kiskertben. De hová mehet az így megtermelt áru? A város vezetése a jelenlegi piac épületét tervezteti és építteti át.

A most nyitott tetőrést annyira fedik, hogy a fagyos időben is lehessen árulni és vásárolni a piacon. Merthogy az utcát nem érdemes fűteni.  A remények szerint egy korszerű piac visszahozhatja a kistermelők, helyi terméket előállítók kedvét, s létrejöhet egy városi „fórum” is a kialakuló termelői piacon.

/P.R./

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!