„Dolgozok a két kezem által”

Orsós István portája

Jó megjelenésű és állagú családi ház, virágos előkert, apróbaromfi, kerti gépek és zöldellő konyhakert. Egy négygyermekes, szorgos, törekvő cigánycsaládnál, Orsós Istvánéknál jártunk a Segesvári utcában.

Megbeszéltük, hogy találkozunk, a kiskapunál vár, behív a hűvös előszobába. Kiskorú fiú gyermekei a számítógép előtt játszanak, a család többi tagja nagyképernyős LCD TV-n sorozatot néz. Hideg üdítővel kínál.

Már találkoztunk az idén, a cigány nemzetiségi városkörzeti találkozón ahol Karvalics Ottó polgármester tartott tájékoztatót, ő aktívan hozzászólt, s felvetett több,  a telep sorsát javítandó javaslatot, észrevételt.

István elmondta, hogy Barcson született, 2006-ban családi összefogással, és erővel építették fel ezt a házat, szociálpolitikai anyagi támogatást is igénybe vettek. A legnagyobb megerőltetést nem is az építkezés maga, hanem az építéssel kapcsolatos papírmunka jelentette számára. Mindenre nem futotta, így még nem készült el a sertés- és baromfi ól, így csak egy kis kalyibában tartják az apróbaromfit.

Ebben az időben a Fűrészgyárban dolgozott, mint faipari munkás, munkáját megfizették. Az üzem megszűnését követően a Magyar Plán olasz faipari cégnél tudott átmenetileg elhelyezkedni. Jelenleg nincs munkája, így csak a jövedelempótló támogatásból és a családi pótlékból áll a család pénzbevétele, s bizony nem több nyolcvanezer forintnál. Nagy lánya kereskedelmi végzettségű, sajnos csak alkalmi munkába tud elhelyezkedni. Nagyon takarékosan kell élniük, szigorúan beosztják a pénzt.
A környezet rendben tartásának igényét saját és felesége családjától örökölték. A virágokat vett magokból nevelték. Ha leteremtek, virágmagot fognak és ebből lesz a következő év virágosítása.

Tartottak libákat, kacsákat, ezeket már elfogyasztották. Most baromfikat látunk az udvaron. A napos liba, kacsa, csirke állományt és a tápot a helyi tápkereskedőnél vásárolták. Hiányzik a sertésól, az építőanyag jórészt megvan hozzá, ám még egy kevés pénz kell, hogy felépülhessen. Az udvaron két jó házőrző kutya pihen a hűvösben, szükség is van rájuk, mert bizony nem csak a négylábú, hanem a kétlábú tolvajokat is távol kell tartani.

Már távolról látszik, a gondozott konyhakert. Besétálunk, s látjuk, hogy szinte minden féle konyhakerti zöldségféle megtalálható. Burgonya, sárgarépa, zöldséggyökér, uborka, paprika, paradicsom, káposztafélék, egy kevés csemegekukorica és zöldborsó is terem. Utóbbit meg is kóstoltuk, zsenge, jó ízű, nem permetezett. A palántákat szintén vett magról nevelték. A porta talaja inkább agyagos, száraz időben nehéz művelni. István a kertet ősszel felássa és tavasszal a féltve őrzött kerti kisgéppel munkálja meg. Új gépet vett, közel hetvenezer forintba került, három évig takarékoskodtak rá.

Kérdésünkre, hogy miért nem vonzó ez az életmód a telepen élő emberek többségének, azt mondja, inkább az irigység, a kényelem szeretete dominál, de azért már vannak bíztató jelek is, ahogy tapasztalja.

Azt még hozzátette: ők nem adják fel, bíznak a jövőben, továbbra is így akarnak élni, kétkezi szorgos munkával. István bízik abban, hogy Barcson is lesznek előbb-utóbb munkahelyek, akár az ő, akár leánya szakmájának megfelelően. Reméli, hogy kiskorú gyermekei mire felnőnek ők is el tudnak helyezkedni, s becsületes munkából tudnak megélni.

/P.R./

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!