Bérlakások és hulladék a bizottságoknál

Barcsi képviselőtestület

A héten vitatják, hogy hány csoportot indíthatnak az óvodák a következő nevelési évben. Az Oktatási, Kulturális, Sport Bizottság mindemellett értékeli a sportklubok teljesítményeit, igényeit is.

Június 10-én az Egészségügyi, Szociálpolitikai Bizottság zárt ülésén tárgyalja az Önkormányzati bérlakások bérbeadását, a bérlakások cseréjének kérdéseit.

Ugyancsak e napon tárgyalja a Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Idegenforgalmi Bizottság többek között a szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelésről szóló helyi rendelet módosítását, a közszolgáltatási szerződés megkötését.

Tárgyalja továbbá az Önkormányzat által 2013.évben lefolytatott közbeszerzési eljárásról készült előterjesztését és a 2014.évi vis major pályázat benyújtását.

Június 11-én az Oktatási, Sport Bizottság megtárgyalja a 2014/2015 nevelési évben a város Óvodája és Bölcsődéje Intézményeiben indítható óvodai csoportok engedélyezését, valamint a város sportéletéről készített beszámolót.

Június 12-én a Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság megtárgyalja a KAPOS VOLÁN Zrt. beszámolóját a barcsi helyi autóbuszjárat működési költségeiről és a szükséges önkormányzati támogatásról, valamint Barcs Város Önkormányzat 2013. évben lefolytatott közbeszerzési eljárásáról készült tájékoztatót.

Szintén június 12-én tárgyalja az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság a település szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelésről, a helyi közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló önkormányzati rendelet módosítását, a város Önkormányzata 2013. évben lefolytatott közbeszerzési eljárását. Sor kerül az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság tevékenységének megtárgyalására is.

A szakbizottságok így készítik elő a képviselőtestületi ülést, így ezek a napirendek biztosan szerepelnek majd a városatyák soros tanácskozásán.

 

/P.R./

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!