Rázós az együttműködés, megkezdték a sportcsarnok felújítását

„Ezt a tankerületnek kellett volna megcsinálni, évek óta ő az üzemeltető” – mondta el a legutóbbi testületi ülésen a Deák sportcsarnok felújítása kapcsán Koós Csaba polgármester. Korábban beszámoltunk róla: a tankerület működtetésében lévő sportcsarnok felújítására Barcs önkormányzata külön forrást igényelt és kapott, emellett a TOP Plusz pályázati keret jelentős részét is az iskola tornacsarnokának felújítására fordítja a város.

Múlt héten egyeztettek a munkák menetéről a helyszínen, azóta egymást váltják a levelek. „Felvonult volna a kivitelező, de négy év alatt sem sikerült kiüríteni a sportcsarnokot” – számolt be a városvezető, amikor az építkezés állásáról kérdezték. Ez év végéig kötelezően el kell költeni az elnyert külön kormányzati forrást – hangsúlyozta Koós Csaba, aki közölte: szerdára ürítették ki az épületrészt, így megkezdődött a munka. A tankerület külön mérőóra kiépítését kérte, hogy a kivitelezés energiaszámlái ne őket terheljék, ezt is megcsináltatta a kivitelező.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2022. november 17-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!