Közeli helyeken

Bűnügyi technikai tevékenység, felderítés és hírszerzés, valamint bűnmegelőzés. Ezt a három tevékenységi területet nevezte kulcsfontosságúnak a megyei rendőrkapitányság munkáját tekintve Molnár Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nemrég kinevezett új vezetője.

A balatoni süllő és a ponty is eredetvédettséget nyerhet, ezzel olyan, hagyományosan kiváló minőségű termékek sorába léphet, mint a szegedi paprika, vagy a gyulai kolbász – írta a sonline.hu a Földművelésügyi Értesítőre hivatkozva.

Somogyban is megjelent az influenza, ezért mától határozatlan ideig részleges látogatási tilalmat rendelt el a Kaposi Mór Oktató Kórház Igazgatótanácsa.

Nemzetközi utcaszínházi és utcai cirkuszi versenyt hirdet a Zsolnay Fényfesztivál és a Magyar Zsonglőr Egyesület - közölte kedden a pécsi eseményt szervező Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft (ZSÖK). A Zsolnay Street Artist elnevezésű, nyári megmérettetésre társulatok és egyéni előadók minőségi, egyben szórakoztató produkcióit várják.

Januártól változtak az Országos Mikrohitel Program feltételei, továbbra is maximum 10 millió forint folyósítható projektenként a mikrovállalkozások számára, de egy vállalkozásnak egyszerre összesen 20 millió forint mikrohitele lehet a szerződések számától függetlenül - közölte a Baranya megyei Vállalkozói Központ kedden.

Megnyitotta kapuit a téli sportok szerelmeseinek a mecseki Misina-tető szomszédságában található, 600 méter hosszúságú sípálya. Mivel a szakosztály hóágyúval nem rendelkezik, ezért csak hóesés után használható a pálya, évente átlagosan 25 napot.

kapos.hu

Két somogyi településen is nagyszabású ellenőrzéseket tartott a napokban a rendőrség. Minden tizedik esetben találtak is valamilyen szabálytalanságot.

Farsang jegyében fél-maratonra várták a sportolókat Kaposváron. A nyolcadik alkalommal megrendezett próbatételre nem csak az ország számos pontjáról, hanem külföldről is sokan érkeztek. 21 km várt a futókra, ráadásul nem akármilyen terepen.

Munkát és ünneplést is tartogatott az elmúlt hét a katasztrófavédelem munkatársainak. Kéménytüzekhez vonultak a tabi és a kadarkúti önkormányzati tűzoltók az elmúlt napokban, míg Kaposváron hagyományápolást tartottak.
 

Rekordszámú, 1350 maskarás űzi el a telet az idei busójáráson, amely február 8-án veszi kezdetét Mohácson. A szervezők ebben az évben is több tízezer résztvevőt várnak a messze földön híres farsangi fesztiválra.
 

A rossz idő ellenére rengetegen kilátogattak Kaposvár főterére, hogy együtt űzzék el a telet. Álarcosok, hagyományőrző és néptánccsoportok egyaránt feltűntek a rendezvényen.

Kétnapos nemzetközi konferenciát szervez Eszéken a Pannon Európai Területi Társulás, melynek egyik központi témája a magyar-horvát határmenti kapcsolatok, a gazdaság és a turizmus élénkítése. 

Megáldotta a megyéspüspök a kaposvári tűzoltólaktanyát. A vízkereszti időszak egyházi szokásai szerint kért áldást Varga László, a Kaposvári Egyházmegye megyéspüspöke a kaposvári tűzoltólaktanyára és az ott dolgozókra február másodikán. 

Közel száz járművezetővel szemben intézkedtek a kaposvári rendőrök csütörtöki közlekedésrendészeti akciójuk során – tájékoztatott pénteken a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. 

Zengővárkony hős szelídgesztenyéje képviseli Magyarországot idén az Európai Év Fája versenyen. A hazai Év Fája cím birtokosa 2017 novemberében 4088 szavazattal lett első, ebben a hónapban pedig 12 versenytársával küzd meg a kontinens elsőségért. 

Az influenzajárvány miatt országszerte egyre több intézményben rendelnek el teljes vagy részleges látogatási tilalmat. A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának több fekvőbetegosztályán részleges, míg a szigetvári kórházban teljes körű látogatási tilalmat rendeltek el csütörtöktől. 

Az ország több állatkertje, állatparkja is szervez időjósló medvés programokat a hétvégén. A néphagyomány úgy tartja, hogy február másodikán a medve felkel téli álmából, kinéz a barlangjából, és az árnyéka alapján meg lehet jósolni az elkövetkezendő hetek időjárását. 

Folytatódik a téli leállás után a dél-balatoni vasútfejlesztés: Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy szakaszának korszerűsítése, valamint a Fonyód-Kaposvár szakasz felújítása, a beruházás az utolsó szakaszába érkezett. 

Kaposvár történetének legnagyobb léptékű fejlesztésének nevezte a tavaly kezdődött és jövő év végéig tartó Németh István Programot a város polgármestere csütörtökön a somogyi megyeszékhelyen. 

Andrej Romanovsky professzor által vezetett kutatócsoport a Pécsi Tudományegyetem kutatóival közösen egy olyan, vadonatúj fájdalomcsillapító feltalálása felé tettek komoly lépéseket, amely minden mellékhatástól mentes lenne, írta a Baranya megyei hírportál.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!