Közeli helyeken

Zsarolás miatt kapott közel három év börtönt egy kéregető Pécsen. A Pécsi Járásbíróság ítéletével a vádlottat zsarolás büntette miatt 2 év 10 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.

A Kaposvári Egyetem elsőéves színművész hallgatója bejutott A Dal 2018 döntőjébe. A szombat esti élő adás ideje alatt a művészeti karon közös szurkolásra várják az érdeklődőket, ahol egy hatalmas kivetítőn lehet majd nyomon követni a verseny alakulását. A tét nem más, mint az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvétel!

A Dunántúli Napló úgy fogalmazott, hogy hamarosan indul a szezon. Még két-három hét és ellepi a Mecseket a medvehagyma. A hótakaró alatt már láthatók a kis levélkék – a fagyos hideg nem tesz kárt bennük, vesztüket csak az jelenti, ha figyelmetlen túrázók letapossák. A tapasztalat azt mutatja, hogy a meglévő medvehagymatelepek egyre ritkulnak, az elterjedési terület viszont növekszik – számos új helyen bújnak elő a tövecskék.

A képzésre szülők és nagyszülők jelentkezését várják, akik szívesen vállalnának munkát heti 2-3 órában. A képzések egyik szervezője, Buzás Márta elmondta, hogy az alapítvány olyan országos segítő szolgálat, amelyben felkészített önkéntesek segítik a kisgyermekes családokat a családok otthonában, heti rendszerességgel.

Borforraló Fesztivált rendeznek február 24-én Marcaliban, ahol koncertek, tánc és borforraló verseny is színesíti a programokat. A szervezők a versenyre kreatív fantázianevű csapatok jelentkezését várják.

Pályázatot írtak ki a Magyarszék és Magyarhertelend között épülő záportározó elnevezésére. A Mecsek északi részén eredő Baranya-csatornán a heves esőzések hosszú éveken keresztül komoly gondot jelentettek, helyenként árvizek is kialakultak.

A Balatoni Szövetség a horgászok, vitorlázók biztonságáért kezdeményezi a Belügyminisztériumnál, hogy biztosítsák egész évben a jelenleg szezonálisan működő viharjelzést a Balatonon - közölte Balassa Balázs, a szervezet elnöke. 

Bíróság elé kell állnia annak a 35 éves kaposvári férfinak, aki két gyalogost gázolt el, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A somogyi megyeszékhelyen még február 2-án történt az eset a felüljárónál.

A fa, amelyet a Pécsváradért Alapítvány nevezett a hazai versenyre, magyar győztesként már az Év európai fája versenyben szerepel, ahol a szavazás február végéig zajlik. A treeoftheyear.org oldalon futó szavazásban a kontinens számos neves, különleges történetű fája mutatja meg a természeti értékeket és azok egyedi kapcsolódását a helyi közösségekhez. Ezt a sajátos értéket a Zengő vidékén mintegy 300 éve élő fa esetében egy mozgalmas és egyszerre érzelmes videóval mutatják meg – írja a Baranya megyei hírportál.

Hétfőig, február 19-éig adhatják be a Somogy megyei dákok jelentkezésüket a középfokú intézményekbe - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel. A középfokú felvételi eljárásban a 9. évfolyamra jelentkezők felvételi lapjait az általános iskolájuk tölti ki. A 6 vagy 8 évfolyamos gimnáziumban továbbtanulni szándékozóknak a lapokat egyénileg kell kitölteniük az OH honlapján elérhető KIFIR elektronikus adatlap kitöltő program erre létrehozott felületén. A kitöltött dokumentumokat - a tájékoztatóban leírtak szerint - aláírva el kell juttatni a tovább tanulásra kiválasztott középfokú iskolákba és az OH-ba.

Amíg korábban a közlekedés és az ipar, addig ma már egyre nagyobb mértékben a helytelen fűtési szokások szennyezik a levegőt. A Somogy megyei Várdán azonban úgy tűnik, sikerrel változtatnak a helytelen szokásokon. „Egy zöld, virágos és madárbarát település, mint a mienk, igazán nem engedheti meg magának, hogy szennyezze a levegőt” – osztotta meg hitvallását az 500 lelkes falu polgármestere, Varga András.

A Katica-tanyán február 24-én feledhetetlen élményben lehet részük a látogatóknak: a Csúszdák Éjszakáján este nyolc órától hajnali egyig csúszhatnak kicsik és nagyok, de napközben is lesznek érdekes programok a tanyán.
 

Csaknem 1500-an ragadtak pénteken tollat és vágtak neki a Zrinyi Ilona Matematikaverseny somogyi fordulójának megyeszerte. A legtöbben külön szakköri foglalkozásokon is részt vettek, mivel a verseny főleg olyan feladatokból áll, amikkel a diákok nem találkoznak a tanórákon.

Míg a 6. héten 17 megyében emelkedett, addig Somogyban csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kórházhigiénés és járványügyi felügyeleti főosztályának legfrissebb, szerdán közzétett jelentése szerint bár tovább terjedt az influenza az országban, azonban a megbetegedések számának emelkedése mérsékeltebb volt, mint az előző héten.

Növény-egészségügyi zárlatot rendeltek el Pécsen a szőlő aranyszínű sárgasága betegség megjelenése miatt - tájékoztatta szerdán a baranyai megyeszékhely jegyzője az MTI-t. Lovász István közölte: a Baranya Megyei Kormányhivatal agrárügyi főosztálya zárlatot rendelt el a városnak az 57-es úttól és a Nagy Imre úttól délre, valamint a Nagypostavölgytől nyugati irányba eső településrészeken.

Elismerő oklevelet és ajándékcsomagot adott át szerdán dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott a Somogy Megyei Kormányhivatal Címertermében Uri Balázs és Czeider Bálint tűzoltó főtörzsőrmestereknek. A tevékenység irányítási központban dolgozó két műveletirányító a megyei rendőr-főkapitányság épületében még tavaly novemberben keletkezett tűz oltásában való közreműködésével érdemelte ki az elismerést.

Tavaly nyár végén tették le a pogányi repülőgépgyár alapkövét, tegnap pedig a megvalósítás fázisába lépett a beruházás. Márciusban indul a munkaerő-toborzás és -képzés, a mostani beruházást pedig továbbiak is követik. Az első ütemet várhatóan 2018 júniusában fejezik be, míg a második megvalósítása a terveik szerint áprilistól októberig tart.

A hagyományos húshagyókeddi máglyagyújtással és a telet jelképező koporsó elégetésével véget ért Mohácson az idei busójárás, amelynek hétvégi fő programjaira több tízezren voltak kíváncsiak.

A Pannon Filharmonikusok zenekar megerősítette pozícióját tavaly: 126 hangversenyt adott és 79 színházi előadásban működött közre, fellépésein több mint 100 ezer látogatót regisztráltak - olvasható a pécsi Kodály Központ rezidens együttesének 2017-es évét értékelő összefoglalóban.

Megújult a siófoki kórház csecsemő osztálya, ezért mostantól az eddigieknél jóval nagyobb kényelemben gyógyulhatnak az intézmény legkisebb betegei. Az átadásának 50. évfordulóját ünneplő kórházban a gyermekellátás valamennyi fázisa korszerűbb lett.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!