Közeli helyeken

Aki a tiltás ellenére a jégre megy, akár 150 ezres bírságot is kaphat. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság óvatosságra inti a lakosságot.
 

Egyházi fenntartásban működő iskolák végzős tanulóit hívta lelkigyakorlatra Udvardy György pécsi megyés püspök, Máriagyűdre. Elsőként február 23-án este a pécsi Szent Mór Iskolaközpont diákjai érkeztek, a hétvégén pedig a Paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium érettségizőit fogadta.
 

Egy milliárdos osztotta meg egyetemi emlékeit és tapasztalatait. A PTE Közgazdaságtudományi Karán Varga Zoltánt látta vendégül a Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium, meg persze az a mintegy száz érdeklődő, aki a Forbes magazin leggazdagabb magyarokat bemutató rangsorán az előkelő 22. helyet szerezte meg a közelmúltban.

A Balaton partját is elérte a magyarországi lakásépítési boom. A 2008-as válság óta a legerősebb évkezdést mutatja az ingatlanpiac.

Nem okozott fennakadást a hónap eleji rendkívüli éjszakai hideg a balatoni kompközlekedésben.

A honvédség fejlesztési tervei között szerepel a kaposvári laktanya korszerűsítése is - jelentette ki a honvédelmi miniszter vasárnap reggel a Kossuth rádióban.

Módosított menetrend szerint közlekedik több vonat Osztopán és Fonyód között március 19-től 28-ig.

Két hete teljesítenek szolgálatot a Tenkes Lovas Sport Hagyományőrző Polgárőr Egyesület tagjai a magyar–horvát határvégen. A lovasjárőr szolgálat elsődleges célja a határvédelem segítése a Drávaszabolcs–Beremend vonalon. 

Egy gólya nem csinál nyarat, a mondás szerint , de lehet, hogy most mégis sikerül. Megérkezett Tóbiás az első fekete gólya a térségbe, és tudjuk, hogy a jövő héttől kitör a tavasz, így lehet, hogy Tóbiásnak sikerül a cáfolat közelébe kerülni.
 

Bematekozták magukat a legjobbak közé azok a somogyi diákok, akiket szombaton köszöntöttek a városháza dísztermében, írta a kaposvármost. A Zrínyi Ilona Országos Matematikaverseny megyei fordulójára csaknem 1359 tanuló nevezett, közülük legeredményesebb - az első tíz helyezést elérő - 93 diák vehette át jutalmát a díjkiosztón.
 

A magyarországi lakásépítési boom a Balaton partot sem hagyta érintetlenül, a válságbeli mélyponthoz képest 2016-ban közel nyolcszor annyi építési engedélyt adtak ki. A bővülés azonban nem csak a nehéz évekhez képest jelentős, hanem a válság előtti maximumokhoz is. 

Nemrég döntöttek arról a városatyák Pécsett, hogy szorosabbra fűzik a kapcsolatot a város és az egyetem között a jövőbeni beruházások feltérképezése érdekében. Az együttműködés közös térinformatikai rendszer létrehozásával segíti elő a közeljövő városfejlesztési céljainak megvalósítását. 

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatásából kiderült, hogy tavaly 13 százalékkal több szén-monoxid-mérgezéses esetet regisztráltak, mint előtte évben, ugyanakkor a halálos kimenetelű események száma csökkent.

Kidöntötte egy ház falát az a kamion, amelyik megcsúszott és irányíthatatlanná vált a havas úton péntek délelőtt Kapospula Rákóczi utcájában.

Sok vendéglátósnak okoz ma gondot a foglalkoztatás a Balaton mellett, ők élnek majd a nyugdíjasok alkalmazásának lehetőségével – jelentette ki Turi Dénes, a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetségének (Közész) elnöke csütörtökön Budapesten a közmédiának nyilatkozva.

Az Európai Beruházási Bank (EIB) és az Európa Tanács Fejlesztési Bank (CEB) együttesen 184 millió euró összegű kedvezményes hitelt nyújt Magyarországnak a Pécsi Tudományegyetem és a Testnevelési Egyetem kampuszfejlesztésére, az erről szóló szerződéseket a két bank képviselőivel Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára írta alá csütörtökön - derül ki a tárca MTI-hez eljuttatott közleményéből.

A Balaton-partot és Kaposvárt is érintő, a turizmushoz kapcsolódó nagyszabású fejlesztésekről számolt be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a Zselickisfaludhoz közeli Zselici Csillagparkban.

Újabb 67 fő lépett szolgálatba tegnap a Készenléti Rendőrségnél a nyolcadik ütemben Debrecenben, Orosházán és Pécsett folytatott képzés befejezését követően.

Idén már működni fog a karszalagba integrált fizetés a Sziget csoport fesztiváljain, ez pedig azt is jelenti, hogy elfelejthetjük a fesztiválkártyákat - tudta meg piaci forrásokból a Portfolio. Értesülésünket a Sziget is megerősítette.
 

A mindennapok hőseit keresik Szigetváron. Február 21. és március 14. között öt kategóriában szavazhatnak a kisváros lakosai a közintézményekben felállított szavazópontokon és a Mindennapok Hősei Akció honlapján. 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!