Közeli helyeken

A Balatonba fulladt egy 41 éves budapesti férfi szombat délután Siófoknál.

Idén Zamárdiban, a Strand fesztivál nulladik napján, augusztus 21-én adják át harmadik alkalommal a Petőfi Zenei Díjakat - hangzott el a szervezők sajtótájékoztatóján Sopronban, a 26. Telekom VOLT Fesztiválon.

A kormánynak a jövőben is határozottan ki kell állnia a házasság értékei mellett - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Kaposváron, a Református Egyházi Napok - Dunántúl egy fórumbeszélgetésén.

 A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által kiírt és az Európai Unió által finanszírozott projekt keretében a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara és Általános Orvostudományi Kara, valamint a Pannon Egyetem Mérnöki Kara új szintetikus kismolekulák tervezését és vizsgálatát tűzte ki célul.

Több éves munkafolyamat ért finisébe a héten Villányban: átadták ugyanis a Bock Borászat legújabb üzemét, amely a szőlőmagra, az abból készült őrleményekre, táplálékkiegészítőkre (tabletta, liszt), illetve azok jótékony hatásaira fókuszál.

A Siófoki Polgármesteri Hivatal Balaton termében tartották meg a Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ megnyitóját pénteken. A Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ célja a bűncselekmények megelőzése, a helyi lakosság és a turisták szubjektív biztonságérzetének növelése, valamint a bűncselekmények áldozatainak segítése.

A felvételizők a napokban általános tájékoztatást kapnak a felvételi eljárás ezen időszakában esedékes teendőikről, illetve a hiánypótlásról. Ha már megérkezett, akkor érdemes figyelmesen elolvasni, hiszen ezen akár a felvételi is múlhat. Bármilyen adatmódosításra, még hiányzó dokumentumok feltöltésére legkésőbb 2018. július 11-ig van lehetőség.

Emlékművet avattak a hortobágyi kényszermunkatáborokba 1950 és 1953 között elhurcolt csaknem ezer baranyai ember tiszteletére pénteken Pécsen.

Egy magyar készítésű, ötven méter magas óriáskerék felállításával és színes programsorozattal ünnepli várossá válásának 50. évfordulóját Siófok, amelynek Nagystandján vasárnap veheti birtokba a közönség a látványosságot.

Július 7-től 13-ig immár 14. alkalommal rendezik meg Kaposváron az Intersport Ifjúsági Sportfesztivált, amely az elmúlt évek sikereinek köszönhetően a labdarúgás mellett további három sportág, a kézilabda, a kosárlabda és a röplabda küzdelmeivel is várja az érdeklődőket.

A korai meleg és a jó vízminőség miatt ugrásszerűen nőtt a hínár mennyisége a Balatonban – írta meg a sonline.hu. Tóth Viktor, a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézetének munkatársa elmondta: csak a következő egy-két évben derül ki, hogy tendenciáról van-e szó.

Emelkednek a balatoni otthonok ingatlanárai. A Balaton vonzáskörzetébe tartozó ingatlanok árai folyamatosan emelkednek, míg 2015 második negyedévében 223 ezer forintos négyzetméterárakkal találkozhattunk errefelé, addig 2018 tavaszi hónapjaiban már 335 ezer Ft/m2 körül volt az átlag. Ez az árnövekedés azonban hatalmas különbségeket takar.

Akárcsak az elmúlt években, tavaly is több sportoló öregbítette tovább a kaposvári sport hírnevét. A nemzetközi versenyeken is sikereket elérőket, valamint az őket felkészítő edzőket köszöntették és díjazták a Városháza dísztermében – írta meg a sonline.hu.

 Könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy ápolónő ellen, aki mintegy egy éven keresztül nyugtató- és altatószerekkel mérgezte kollégáit.

 

Siptár Dávid, a Pécsi Állatkert ügyvezető igazgatója és Beck Zoltán, a 30y frontembere sajtótájékoztatót tartott a héten, a múlt hónapban meghirdetett „Az állatkertek küldetése” című alkotói pályázat eredményhirdetése kapcsán.

Elmarad a szombatra tervezett 36. Lidl Balaton-átúszás, amelyen hagyományosan Révfülöpről indulnak a résztvevők és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg. A szervezők - szerdai tájékoztatásuk szerint - az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriuma időjárás-előrejelzése alapján, a Balatoni Vízirendészet parancsnokának egyetértésével hozták meg döntésüket.

Június huszonhatodikán huszonnégyen tettek elsőtiszti fogadalmat a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. A frissen kinevezett tisztek közül hárman Somogy megyében teljesítenek szolgálatot.

A pécsiek a Széchenyi téren várhatják a 2018-as felvételi ponthatárait július 25-én - a ponthatárhúzás után a Club Fashion (Breuer Marcell Sétány 2., Tudásközpont mellett) nevű szórakozóhelyen lesz afterparty.
 

Önálló albumot, és állandó kiállítást is kapnak a Rippl-Rónai Múzeum régészei által feltárt csökölyi ezüsttallérok. A régészeti lelet 15 évvel ezelőtt került elő, a becsületes megtalálók értesítették a szakembereket – írta meg a sonline.hu.

Ösztöndíjat adna a komlói önkormányzat azoknak az orvostanhallgatóknak, akik vállalják, hogy a diplomájuk megszerzését követően Komlón helyezkednek el a hiányszakmákban.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!