Közeli helyeken

Somogyban szinte teljesen tönkretette a földiepret és a cseresznyét az özönvízszerű esőzés, írta a sonline.hu. Két hónapnyi csapadék esett egy hét alatt Somogyban, a cseresznye szemei széthasadnak, az eper tömeges rothadásnak indult.

A Nyitott Balaton programsorozat keretén belül május 16-án – immár hagyományosan – a siófoki hajóállomáson, a Balatoni Hajózási Zrt. által biztosítotthajón került sor a Balaton fagyija  2019 verseny eredményhirdetésére. A megmérettetést immár hatodik alkalommal hirdették meg.

Látogatási tilalmat rendeltek el a Mecseki Parkerdőben, ugyanis a területen nagyobb méretű fák is kidőltek, ezzel egyes erdei útszakaszok életveszélyessé váltak.

Az országban az elsők között a Balaton térségében kezdődik meg a biológiai szúnyogirtás.

Díszévaddal készül a Csiky a visszaköltözésre, jelentették be hétfő délután az Együd Árpád Kulturális Központban tartott sajtótájékoztatón, ahol az is kiderült, hogy Vidnyánszky Attila rendezi az október 23-ára tervezett díszbemutatót, Csiky Gergely, Buborékok című darabját.
 

Megnyílt a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NKI) Boldogasszony kiállítása a Somogy Megyei Kormányhivatal Galériájában. A kiállításon 55 kortárs magyar művész sorában egy somogyi, Nemes István, somogyfajszi lakos is megtalálható, aki három éve utazik a Kárpát-medencében, ahol a Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Erdély után, idén visszatért az Anyaországba.
 

26 tűzoltói beavatkozás volt a hétvégén Somogyban. Öt tűzeset, három baleset, tizenhárom kidőlt fa és leszakadt faág eltávolítása várt a megye tűzoltóira. Vasárnap az erős szél miatt a fakidőlések adtak munkát a tűzoltóknak Somogyban. Hétfőn folytatódott a munka. Kisebb-nagyobb fákat csavart ki a szél és ágakat szakított le megyeszerte, amely miatt harminc alkalommal riasztották a somogyi tűzoltókat a hét kezdetén.

Ismét meghirdette „Biztonságos közlekedés gyermekszemmel” című gyermekrajz-pályázatát az Országos Balesetmegelőzési Bizottság. Három kategóriában: óvodások (3-6 éves), alsó tagozatos (7-10 éves) és felső tagozatos (11-15 éves) általános iskolai tanulók adhatták be alkotásaikat a pályázatra, melyeknek a biztonságos közlekedést kellett ábrázolniuk.

A Nagyatádon átadott  új CT-berendezés felgyorsítja és biztonságossá teszi a gyógyítást, támogatja az orvosok munkáját , és a gyógyító, megelőző, helyreállító munka nélkülözhetetlen feltétele a modern képalkotás, fogalmazott Pósa István, a Nagyatádi Kórház orvosigazgatója, írta a KaposPont.

 

Míg a korábbi években a Pünkösdi Szezonnyitóval indult a nyár Siófokon, a nagy érdeklődésre való tekintettel külön rendezvényt kapott a Nagystrand megnyitása. Azaz nem kell júniusig várni, már május közepén háromnapos programmal ünnepli az újabb nyári szezon kezdetét a város. Május 17-19. között koncertek és családi programok egyaránt várják majd a balatoni látogatókat.
 

Képalkotó diagnosztikai labort avattak Nagyatádon. Az új részleget az intézmény első radiológus osztályvezető főorvosáról, Verkman Simonról nevezték el.

Több mint harminc elektromos töltőállomást alakított ki az e-Mobi Kft. a balatoni turisztikai régióban – jelentette be a nonprofit kft. ügyvezető igazgatója hétfőn Alsóörsön. Ugron Gáspár Gábor elmondta, társaságuk mintegy 2,8 milliárd forint értékben 329 elektromos töltőállomást helyez üzembe Magyarországon május végéig, amelyből 306-ot már át is adtak.

Az első falvak – az újkor letűnt világa a Dél-Dunántúlon címmel nyílt tárlat a pécsi Csontváry Múzeumban. A kiállítás a helyi újkőkori közösségek régészeti örökségét mutatja be, a legújabb kutatási eredmények tükrében – írta a pecsma.hu.

Az aranysakál elterjedésével együtt új kullancsfaj is megjelent a Dunántúlon. A Somogy és Tolna megyékben felbukkant vérszívókról még keveset tudnak a szakértők, ezért köz- és állat-egészségügyi veszélyeit vizsgálni kell – mondta tegnap az InfoRádióban a Magyar Kullancsszövetség elnöke.

A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották Prof. Dr. Kovács Melinda akadémikust, a Kaposvári Egyetem Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola vezetőjét – tájékoztatott a somogyi campus.

A Siófok KC házigazdaként 26-21-re legyőzte a dán Esbjerg csapatát a női kézilabda EHF Kupa döntőjének szombati visszavágóján, így 47-42-es összesítéssel elhódította a trófeát.

Amíg Európa nyugati felén sorra zárják be a templomokat, addig Magyarországon és a Kárpát-medence magyarok lakta településein mintegy 2800 templom újult meg és 120 épült fel az elmúlt kilenc évben a magyar kormány támogatásával - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Karádon.

Az idei év az olimpiai felkészülés jegyében zajlik a magyar vitorlázásban - fogalmazott a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke Balatonfüreden a Balatoni Évadnyitó Belflex Nagydíj megnyitóján.

Heitor Villa-Lobos brazil komponista és Mozart két-két művét, valamint Sztravinszkij Tűzmadár-szvitjét tűzik műsorra a Pannon Filharmonikusok (PFZ) május 25-én a pécsi Kodály Központban.

A szabad levegőn megfigyelt fény- és színjelenségeket visszaadó plein air festészet magyar megteremtője, Szinyei Merse Pál (1845-1920) alkotásaiból nyílik kiállítás május 17-én Kaposváron.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!