Közeli helyeken

A múlt hét hideg, esős időjárása sem tántorította el azt a több mint 180 versenyzőt - köztük a somogyi tűzoltókat-, akik részt vettek a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által szervezett VII. Turul Lépcsőfutó Bajnokságon.
 

​Negyedszer hirdeti meg nyárköszöntő futóversenyét a SEFAG Zrt. a zselici erdőben. A Kaposvár közelében lévő Ropolyi-tónál május 25-én állhatnak rajthoz a futók.

Június 5-ig láthatók a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége (MAFOSZ) Év magyar fotója – Év magyar fotósa pályázatának kiállított képei Budapesten a Balassi Intézetben.A Mecseki Fotóklub összesen hét díjat hozott el és hét fotósától 18 képet állítottak ki a legjobb száz között.

Ismét Pécsett rendezték meg a világ egyik legnagyobb U12-es utánpótlásverseny-sorozatának regionális elődöntőjét szombaton – írta a pecsma.hu.

Sok gondot okozott Somogyban az elmúlt hetek csapadékos időjárása, melynek hatására jelentősen megemelkedtek a vízszintek – tájékoztatott Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.

A Balaton fizetős és ingyenes strandjairól, illetve a 2019. évi strandbelépőkről készített listát a csodalatosbalaton.hu.

Orrcsonttöréssel zárult egy nagyatádi nézeteltérés – tudatta a police.hu oldalon a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Újabb 3400 európai, köztük 63 magyarországi település létesíthet ingyenes vezeték nélküli internetkapcsolati pontokat a WiFi4EU elnevezésű uniós finanszírozási program keretében - jelentette be az Európai Bizottság.

Gyártóközpontot és regionális szervizt létesít az elsősorban tűzoltójárművek gyártásával és felújításával foglalkozó állami tulajdonú BM Heros Zrt. Kaposváron jövő tavasszal - jelentette be Szita Károly polgármester.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nélkül zárult megyénkben az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsága Zebra terv elnevezéssel május 14-e és május 17-e között végrehajtott ellenőrzés-sorozata.

Tíz színpadi előadással és kibővült programokkal várja a közönséget a Pécsi Nyári Színház június 20. és augusztus 11. között a baranyai megyeszékhelyen - tájékoztatta a Pécsi Balett az MTI-t.

Továbbra is a halálutak listáján van a 6-os számú főút az index.hu adatai szerint. A portál azt vizsgálta, hogy 2013 és 2018 között mely utakon - a sokkal biztonságosabb autópályákat kivéve - volt a legtöbb baleset.

Tizenkét csoportban 257 kisdiák és óvodás vett részt a Jurta porta elnevezésű, a gyermekek egészséges táplálkozásának elősegítését szolgáló szemléletformáló rendezvényen péntek délelőtt a Kaposvári Vigasságok terén.

Nyolc év börtönbüntetésre ítélte a pécsi egyetemi vesztegetési ügyként ismert eljárásban a Győri Törvényszék pénteken a Pécsi Tudományegyetem volt gazdasági igazgatóját, az elsőrendű vádlottat vesztegetés elfogadása, folytatólagosan elkövetett csalás, költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt - tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t.

Biró Norbertet választották a Dél-Balatoni Borút Egyesület elnökévé a szervezet kishegyi tisztújításán. Az egyesületet 14 éve irányító Gádor Dénes mandátuma lejárt, és nem vállalta a folytatást. Eddigi munkáját örökös tiszteletbeli elnöki címmel ismerték el.

A fonyódi magaspart mozgása miatt megdőlt és életveszélyessé vált, tavaly eltávolított Walkó-kilátó legkésőbb júliusra visszakerül a helyére, a helyreállításához szükséges forrást a város biztosítja - közölte Hidvégi József polgármester.

Újra megnyitották a Siófok-Sóstói csomópontot, mert befejeződött az M7-es autópálya ottani szakasza felújításának második üteme, néhány napig azonban még sávlezárásokra kell számítani - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Gombamód szaporodnak az étkezdék Pécsett is, népszerű a street food. Kiválasztjuk mit szeretnénk, megrendeljük, és pár percen belül már jóízűen fogyaszthatjuk is – ez a street food, az utcán, kézből elfogyasztható étel varázsa. Sokan keresik az ilyen árusokat, nem is csoda, hogy egyre több van belőlük.

Közeleg a nyár, hagyományosan ilyenkor vállalnak a fiatalok diákmunkát. A lehetőségek száma az elmúlt években itthon is egyre nőtt, de ha valaki szeretné, már külföldön is eltöltheti a nyarat. Az előrelátók egy izgalmas külföldi munkán is részt vehetnek a következő hetekben, ugyanis erre is egyre több lehetőség van, amelyek iránt a pécsi hallgatók is kifejezetten érdeklődnek.

Somogyban szinte teljesen tönkretette a földiepret és a cseresznyét az özönvízszerű esőzés, írta a sonline.hu. Két hónapnyi csapadék esett egy hét alatt Somogyban, a cseresznye szemei széthasadnak, az eper tömeges rothadásnak indult.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!