Közeli helyeken

130 millió forintból, és 11 szervezet közreműködésével diabétesz Erzsébet-táborok valósultak meg.
 

A kaposvári-nagyatádi cselgáncsozó, Boros Bence a 66 kg-osok között próbált szerencsét, írta a Kapospont.
 

Mint minden év nyarán, most is leáll egy hónapra Baranya megye legnagyobb könyvtára, a Tudásközpont.  Idén ez július 26-tól augusztus 20-ig tart, és ebben az intervallumban a lejáró könyveket egységesen meghosszabbítják augusztus 24-ig. A pécsi gyakorlat az, hogy amikor a Tudásközpont zár, akkor a városi fiókkönyvtárak többsége nyitva van.

Idén először szerveztek Erzsébet-tábort 1-es típusú diabétesszel élő gyerekeknek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
 

Július 15-én kezdődik a Babel Sound Világzenei Fesztivál a Balaton partján. Az egyhetes rendezvényen zenei, táncos és gyerekprogramokat kínálnak a balatonboglári Platán Strandon.

Több mint kétezren evezték át a Balatont szombaton a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Balaton-átevezés elnevezésű rendezvényén. 

A teljes foglalkoztatás elérése érdekében a kormány júliustól újabb négy megyére, Csongrádra, Békésre, Somogyra és Baranyára is kiterjeszti a munkaügyi hivatalok hatékonyságát növelő reformprogramot - jelentette be Varga Mihály.

Egy kigyulladt autó oltása miatt leterelték vasárnap délután a forgalmat Budapest felé az M7-e autópályáról Sóstónál, a 98. kilométernél a 7-es számú főútra - közölte a Somogy Megyek Rendőr-főkapitányság.

Megkezdődött a 173. hajózási szezon főidénye, melyet a BAHART idén nyáron az előző évhez képest további egy héttel hosszabbított meg. Így egészen szeptember 1-ig várja az utasokat a települések közötti legsűrűbb menetrendi hajózással, valamint a teljes séta- és programhajó kínálatával.

Megkezdődött Kaposváron a Nyári Színházi Esték programsorozat, melynek nyitó előadását telt ház fogadta, írta a kapos.hu.
 

Somogy, Veszprém és Zala megyei strandokon július 6-tól augusztus 17-ig minden szombat délután, valamint további két, szabadon választott napon, szervezett, ingyenes sportprogramok várják az érdeklődőket. Az idén nyáron immár 16. alkalommal rendezik meg a „Mozdulj Balaton!” szabadidős eseménysorozatot, és a programokhoz három megye 34 településének 39 strandja csatlakozott.

Disztl Lászlót nevezte ki vezetőedzőnek a labdarúgó OTP Bank Ligában újonc Kaposvári Rákóczi.

Jelentős forgalomra figyelmezteti és óvatosságra inti az M7-es autópályán utazókat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a következő két hétvégén.

Idén 16 balatoni strand érdemelte ki a legjobbaknak járó ötcsillagos kék hullám zászlót. A legjobbnak járó elismerést Csopak Községi Strandja kapta.

Elsőfokú figyelmeztetést adott ki mára az Országos Meteorológiai Szolgálat a hőség miatt Baranya, Somogy és Tolna megyére.

Idén is meghirdette az „Ön választ, mi segítünk” pályázatát a Tesco áruházlánc civil szervezeteknek, egyesületeknek, erre a pályázatra jelentkezett a 18 éve Pécsett működő Európai Gondolatok Egyesülete, amely arra vállalkozott, hogy a pécsi állatkertben egy fűszer- és gyógynövényszigetet hoznának létre. Így itt egy helyen a látogatók az állatvilágon kívül megismerhetnék a gyógy- és fűszernövényeket.

Ezen a nyáron is a Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagozata, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt fiatal elsősegélynyújtói óvják a strandolók biztonságát. A téma kapcsán, kedden rendeztek sajtótájékoztatót Balatonszárszón, a Központi strandon.
 

Ismertté váltak a következő tanév paraméterei,  az iskolai szünetek időpontjai is megjelentek a Magyar Közlönyben. Eszerint a következő tanév szeptember 2-án kezdődik és 2020. június 15-ig tart, és a diákoknak az első szünetre október 26-ig kell majd várniuk, míg az érettségizőknek érdemes már most jól megjegyezniük a 2020. május 4-et.
 

Július 12-ig várják a klasszikus cigányzenei hagyományt művelő hegedűsök jelentkezését a balatonfüredi Anna-bál prímásversenyére, amelyet a bál előtti héten, július 23-án és 24-én tartanak.

Megkezdődött szerdán az idei Balaton Sound, amelyre mintegy 170 ezer embert várnak vasárnapig Zamárdiba - közölte Fülöp Zoltán fesztiváligazgató.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!