Közeli helyeken

Pécsett fogták el a gyilkosság gyanúsítottját. Az 50 éves mohácsi férfival szemben emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomoznak a rendőrök.

Bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt emeltek vádat nyolc ember ellen Pécsen, mert legalább tíz esetben vittek külföldre Magyarországon illegálisan tartózkodókat - közölte a Baranya Megyei Főügyészség szerdán.

Szombaton kezdődik a Bujtor István Filmfesztivál Balatonszemesen, ahol a filmvetítések mellett egyebek mellett színházi előadásokkal, emlékkiállítással, szabadtéri koncertekkel és ételkóstolóval is várják az érdeklődőket.

Újra lódobogástól lesz hangos a kaposvári Kecelhegyalja augusztus utolsó hétvégéjén a Kaposvári Vágtán.

Lesz mohácsi Duna-híd az M6-os meghosszabbításaként, így Baranya megye összeköttetik az ország keleti felével. Az M6-ost ugyanakkor a horvát határig is elviszik, elkészültek az erről szóló engedélyeztetési tervek is - írja a Pécsma.hu.

Januártól lehet jelentkezni az ingyenes kéthetes külföldi nyelvtanfolyamokra, szeptembertől folyamatosan tájékoztatják az iskolákat, a szülőket és a diákokat.

Kovászosuborka-leves nyerte az idei Év Strandétele díjat a Balatonnál a WeLoveBalaton és a Balatoni KÖR által idén már ötödszörre meghirdetett versenyen.

A legkorábbi érésű szőlőfajta, a Csabagyöngye szedésével hétfőn megkezdődött a szüret Magyarországon és ezzel az északi féltekén is – mondta Varga Máté, a Varga Pincészet Kft. ügyvezetője a Somogy megyei Ordacsehiben. A Balatonboglári borvidékhez tartozó településen szüretelt hibrid szőlőfajtából, reduktív eljárással készülő könnyed, gyümölcsös és leginkább a budapesti régióban élő fiatalok körében kedvelt bor palackjai várhatóan már szeptember elején a boltok polcaira kerülnek.

A pihenőnap-áthelyezés, illetve az augusztus 20-i ünnep miatt változik a vonatok közlekedési rendje. Augusztus 18-án és 19-én az ünnepnapra, 20-án a vasárnapra, 21-én pedig a hétfői munkanapra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok. A várható nagy utasforgalom miatt érdemes néhány nappal előbb megváltani a menetjegyeket.

A homokvárépítés teljesen haszontalan vállalkozás, de a profik fantasztikus dolgokat tudnak kihozni pár vödör homokból és vízből, még ha rövid életű is az alkotás. Aki látni szeretne egy versenyt, csak Balatonlelléig kell utaznia, szombaton.

 

A Kossuth téren és a Városligetben is lesznek programok Kaposváron az augusztus 20-i nemzeti ünnepen.
 

Meghirdették idén Az Év Szupertanára versenyt. A beérkezett pályaművek alapján választotta ki a zsűri a három, döntős pedagógust, melyek közül egyikük, Gadár László kaposvári pedagógus, aki Szennában, Somogyjádon és Somogyváron is tanít. Már csak egy napig lehet rá szavazni.
 

Augusztus 1. a szoptatás világnapja, az azt követő napokon, pedig a Szoptatás Hetét tartjuk idehaza is, melyhez számos rendezvény, kiadvány és közlemény kapcsolódik. Barcson, szeptemberre időzítik a programokat.
 

A sekély vizű holtágak némelyike ilyenkor mutatja legpompásabb arcát. Sárga virágtenger borítja őket.
 

Szombattól hétfő éjfélig másodfokú hőségriasztást ad ki az országos tiszti főorvos – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A szombattól elrendelt intézkedést az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján adták ki figyelembe véve a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlását. A második fokozat értelmében a középhőmérséklet várhatóan legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 25 fokot.

A környéken folyó olajkitermelés miatt tömegesen megjelenő tartálykocsiknak nem örülnek az Istvándi környékén élők. Az olajipari járművek gyors ütemben rombolják az utakat, a házakon repedések keletkeztek, a lakók gázszagúnak érzik az ivóvizet és daganatos megbetegedések miatt aggódnak – sorolta a problémákat a g7 portálnak a Szigetvártól délnyugatra található Istvándi polgármestere is.
 

Az augusztus 10-i munkanap áthelyezés és augusztus 20-i ünnepnap miatt változik a helyi és helyközi autóbuszok közlekedési rendje. A megnövekvő forgalomra tekintettel a jegyeket érdemes elővételben, illetve a sorban állás elkerülése érdekében online megvásárolni.

A tárlat széles körből, múzeumok és magángyűjtemények féltett kincseiből áll össze. A magyar plan air festészet úttörőjének is tartott Szinyei Merse Pálnak csaknem 100 alkotása látható a paravánokon a Vaszary Képtárban, de már csak szerdáig.
 

A Szigetvártól nem messze fekvő Dencsházán gombaüzem  nyílt. ezzel Magyarország egyik legszegényebb vidékén teremthetnek pár jól fizető, tisztességes munkahelyet, ha pedig működik az ötlet, akkor más, hasonlóan nehéz helyzetben lévő környéken is ki lehet próbálni, terjeszteni. A Banyaerdő vagy 70 féle gombából készít termékeket, olajat, ízesített sót, savanyított és szárított gombákat és rizottó-keveréket.
 

Bár nálunk már nem találni kis csért, de jó hír, hogy a Dráva horvát oldalán igen. A Duna Dráva Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetője tájékoztatása szerint, egy új állományt találtak.
 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!