Közeli helyeken

Az idei tanévben újabb 43 diák juthat ingyen segédmotoros jogosítványhoz Somogy megyében – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. Az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság támogatásával és finanszírozásával Somogy megyében ismét elindult a „SuliMoped” program.

Három magyarországi szakasszal veszi kezdetét jövőre a Giro d’Italia. A világ egyik legjelentősebb kerékpáros körversenye érinti a Balatont is.

Negyedik helyen végeztek az összesített csapatversenyben a somogyi tűzoltók a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság fekvenyomó pontszerző bajnokságának székesfehérvári utolsó fordulóján.

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat egy zalai mezőgazdasági cég ágazatvezetője ellen, aki olyan feladattal bízta meg beosztottait, ami miatt hárman súlyosan megsérültek - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Tartós tartozás miatt egyetlen lakossági ügyfélnél sem kapcsolja ki az áramot az E.ON Energiakereskedelmi Kft. a karácsonyi ünnepek idején - közölte a cég szerdán.

Hivatalosan is megkezdődött az influenzaszezon: ennek legalábbis biztos jele az, hogy a napokban megérkeznek-megérkeztek a patikákba és a háziorvosokhoz a vakcinák. A vírus persze még nem jelent meg, de a megelőzésnek most van itt az ideje!

Nem könnyű a szükséges mennyiségű fűtésre szánt fát beszerezni, ugyanis kevés és drága a tűzifa.

A szervezet három napon keresztül, péntektől vasárnapig várja a lakosság élelmiszeradományait országszerte mintegy 120 településen, több mint 200 áruházban.
 

A kormány előtt nincs olyan előterjesztés és nem is tárgyalt olyan dokumentumot, amely „kórházbezárásokról” szólt volna – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-vel. A minisztérium arra reagálva küldte el közleményét, hogy a Népszava hétfőn azt írta, az aktív ellátás megszüntetését, valamint további intézmény-összevonást javasol tucatnyi helyen a kórházfenntartó az egészségügyi ellátórendszer átalakításához készült kormányzati munkaanyagban.

Közép-Európa legnagyobb Betlehemét december elsejétől lehet megtekinteni a somogyi településen, olvasható a KaposPont hírei között. 1948 óta minden évben megépítik a Somogy megyei Vörs templomában a Betlehemet.

A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást H. Gyula és H. Ferencné ügyében, akik több sértettől, idős korukat és jóhiszeműségüket kihasználva 2018 őszén különböző összegeket csaltak ki. A páros Somogyban és Baranyában ügyeskedett. Kifosztásért kell felelniük.

 

Megszüntetnék a két legfontosabb aktív fekvőbeteg osztályt a Nagyatádi Kórházban - derült ki a Népszavához került kormányzati munkaanyagból. Ám megerősítenék az egynapos sebészetet, a rehabilitációt és a pszichiátriát, írta az atadhir.

Immár negyvenhat éve elhivatottsággal és hatalmas alázattal dolgozik a betegekért dr. Benkő Kónya József nyugalmazott sebész szakorvos, traumatológus. Az idei szigetvári városnapon díszpolgári címet vehetett át.
 

A nagy múltú formáció a jubileum alkalmából több órás gálaműsorban mutatta be régi és új táncait. A gálán öt generáció somogyos táncosai léptek a színpadra, a különböző számokban összesen több mint száz fellépőt csodálhatott meg a közönség.

Március 1-jén lép hatályba a kormányhivatalok működésének egyszerűsítését célzó, nyolcvan törvényt módosító jogszabálycsomag – közölte a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára szerdán az M1-en. Tuzson Bence hozzátette, hogy a csomag bizonyos elemeit már január 1-jén bevezetik.

A digitális írástudás fejlesztése, elterjesztése elengedhetetlen, ennek érdekében ötmilliárd forint értékben országszerte 1500 támogatott közösségi internethozzáférési pontot alakítottak ki. Erről beszélt Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára a projekt zárórendezvényén.

Novemberben közúti ellenőrzéssel és tájékoztatással, felvilágosítással segíti a téli közlekedésre való felkészülést az Innovációs és Technológiai Minisztérium - közölte a tárca parlamenti államtitkára.

Szociális Munka Díjat kapott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya. 

A POKET zsebkönyveket 2018-ban alapította Vecsei H. Miklós színművész és a Sztalker Csoport. Az olvasásnépszerűsítő, közösségépítő projekt során kólaautomatákat alakítanak át zsebkönyv-automatákká, amelyekből előállítási költségen kínálnak prémium minőségű kortárs és klasszikus irodalmat zsebkönyv formában.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium harmadik alkalommal rendezte meg a Modern Gyárak Éjszakáját, ahol a hazai okos gyárak és nemzetközileg is versenyképes ipari üzemek engednek bepillantást mindennapi működésükbe.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!