Közeli helyeken

Az Élhető Közösségek Nemzetközi Díjának római döntőjébe jutott Kaposvár. A város klímavédelmi törekvéseit bronz oklevéllel díjazták.

Az új vasúti menetrend számos kedvező változást hoz az utasok számára, bővül a választható vonatok száma, minősége, javul a szolgáltatási színvonal – mondta Mosóczi László vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.

Egyszerre emelték a magasba a 118 kémiai elem vegyjelét pénteken a pécsi Széchenyi téren a Nagy Lajos Gimnázium diákjai. Sok helyen tettek még ugyanígy az országban egy Guinness-rekord kísérlet keretében. 

A Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola és Gimnázium ZsANK nevű csapata lett az első az immár hetedik alkalommal meghirdetett Pénz­Sztár hazai és külhoni magyar középiskolák pénzügyi, gazdasági és vállalkozási versenyén. A Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében megrendezett országos döntőben egy békéscsabai csapat végzett a második helyen, míg a harmadik helyet ceglédi diákok foglalták el.

Finom hurkával, sült kolbásszal és pecsenyékkel várták szombat délelőtt a látogatókat a Kaposvári Nagypiacon.

Az előző évek eredményét is túlszárnyalva, több mint 72 ezer kilogramm tartósélelmiszer és tisztítószer adományt gyűjtött a Magyar Vöröskereszt, a Tesco-val közösen folytatott, decemberi kétnapos akciója során. A humanitárius szervezet a mostani adományokból látja el országszerte a rászoruló családokat a téli időszakban.

Advent idején, minden nap ünnepváró forgatag, kulturális műsorok, forralt bor és étel-ital árusok töltik meg élettel a Zrínyi teret Szigetváron. Ehhez csatlakozik még a Vigadó, a Vár, a Könyvtár, a Sportcsarnok és az egyházi események sora.
 

Bár még nem dalol Magyarország első zenélő aszfaltja a 67-es számú főút Kaposvár felőli szakaszán, a somogyi megyeszékhely és a Balaton, illetve az M7-es autópálya közötti szakaszon már jóval gyorsabb a haladás, írja a HellóVidék.

A MÁV és a Vasutas Országos Közművelődési és Szabadidő Egyesület, a Magyar Vöröskereszttel és az Országos Vérellátó Szolgálattal idén 13. alkalommal szervezi meg az Országos Vasutas Véradónapot.
 

Embernagyságú halat fogtak a Szentlőrinc melletti Nagyvátyi Horgásztóban, számol be róla a Baranya Megyei Hírportál.
 

Lezárul az év végén a bankjegyek megújítási programja, a többletkibocsátás költsége 4-5 milliárd forint volt – mondta Pataki Tibor, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) készpénzlogisztikai igazgatóság igazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Hozzátette: a bankjegyek megújítását az elmúlt öt év során hajtották végre, a folyamat 2019-ben befejeződik.

A szénmonoxid mérők fontosságára hívja fel a figyelmet a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A közleményükben azt írták, hogy ugyan ma már a hazai háztartások egy részében van szén-monoxid-érzékelő, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeken a helyeken kevesebben sérülnek meg, de ahhoz, hogy a lakástüzek esetében is csökkenteni lehessen a sérülések számát, a mostaninál sokkal több otthonban lenne célszerű füstérzékelőt elhelyezni, hiszen egy időben jelző készülék emberéleteket és anyagi javakat menthet meg.
 

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) 2020. január 1-jei megszűnése miatt adózói fórumot szervez, tájékoztatott a város hírportálja.

Roham indult a 2020-as éves e-matricákért, a megyei és országos éves matricákból 18 százalékkal több fogyott, mint tavaly ilyenkor, ezen belül az országos lefedettséget kínáló jogosultságot december első hetében 85 százalékkal vették meg többen, mint 2018 hasonló időszakában - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. szerdán az MTI-vel.

2019 decemberében antropológusok és régészek közreműködésével megkezdődik a Mohácsi Nemzeti Emlékhely tömegsírjainak tudományos vizsgálata.

Meghalt életének 97. évében Varga Imre szobrászművész, a nemzet művésze, Siófok díszpolgára. A neves művész hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után december 9-én hunyt el otthonában.

Három kategóriában adta át Lickl-díj kitüntetést a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar. A zenekar egykori alapítójáról, Lickl Györgyről elnevezett díjat 2016-ban hozták létre. Idén három kategóriában - művész, menedzsment tag és civil - osztották ki az elismerést.

Majdnem másfél évig vette fel egy nő az elhunyt édesanyja után járó ellátásokat, miután az asszonyt maga temette el a kertjükben - közölte a Somogy Megyei Főügyészég.

Mások mellett a DJ Mag éllovasai, a Dimitri Vegas és Like Mike duó, Martin Garrix és Kygo is fellép a jövő évi Balaton Soundon 2020. július 8-12. között Zamárdiban - közölték a szervezők.

A Magyar Motorsport Szövetség elnöksége a motokrosszos Szvoboda Bencét választotta az Év Férfi Sportolójának. A 27 éves somogyi motorversenyző idén az MX1-es kategória cseh bajnoka lett, valamint a csapatbajnoki cím mellett begyűjtötte tizedik egyéni titulusát Magyarországon.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!