Közeli helyeken

Mint az előző években oly sokszor, az időjárás gyakran közbeszól: idén is kéthetes késéssel, de április utolsó harmadában elkezdődött a méhek felkészítése a fő hordásnak számító akácvirágzásra. Szakemberek szerint a késői fagyok miatt idén előre láthatóan kevesebb lesz a hungarikumnak számító akácmézből.

A vészhelyzet előtt is már érzékelhető volt az országban, így Somogy megyében is, hogy a 2019-es év utolsó negyedében elkezdett lassulni az ingatlanpiac. Ennek hatásai idén februárban és márciusban voltak leginkább érezhetők, és miután hazánkban is megjelent a koronavírus, előbb hirtelen megállást tapasztaltunk a piacon, majd kicsi élénkülést, de összességében lassulás érzékelhető – mondta a KaposvárMost-nak Boldizsár Balázs, a Boldingatlan Kft. ügyvezetője.
 

Somogyi vadászok több adag főtt ételt szállítottak ki a kaposvári mentőállomás dolgozói számára kedd délután.
 

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság a kikeleti hóvirág védetté nyilvánításának 15. évfordulója alkalmából egy természetvédelmi akcióra hívta a nagyközönséget 2020. februárjában. A felhívásra országos szinten érkeztek be adatok, sok helyen rögzítettek a kirándulók, túrázók hóvirág előfordulásokat. Hisz a felkérésnek ez volt a lényege, hogy elkészüljön a hóvirág térkép.
 

A járványügyi helyzetre való tekintettel a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata is online tanfolyamokkal igyekszik megoldani az utánpótlás képzését. Az internetes elméleti oktatást követően a gyakorlati feladatok teljesítésére várhatóan a korlátozások feloldása után kerülhet sor.

20 alkalommal riasztották a tűzoltókat Somogy megyében a hétvégén. Az egységek tűzesetek felszámolásában és műszaki mentésekben egyaránt részt vettek. A megyei műveletirányítási központba négyszer érkezett téves jelzés az elmúlt napokban.

A járványhelyzet miatt csökkent az utasforgalma a Magyar Államvasutaknak (MÁV) és a Volánbusz Zrt-nek. Országos viszonylatban a vasúttársaságnál az InterCity utasforgalma kilencven százalékkal, a busztársaságnál nyolcvan százalékkal esett vissza.

Összefogtak a pécsi kulturális intézmények, hogy közönségüket online kulturális tartalommal szórakoztassák a veszélyhelyzet idején. A résztvevő intézmények hisznek abban, hogy a kultúra, a művészet közösséget teremt és mindenkit segíthet ezekben a nehéz időkben.

A jelenleg elérhető gyorstesztek nem megbízhatóak, akut fertőzés kimutatására alkalmatlanok – olvasható a Pécsi Tudományegyetem kutatóinak közösségi oldalán, a Virológia Pécsen. 

Érdemes elővigyázatosnak lenni a vaddisznókkal a tavaszi ellési időszakban, mivel a kocák ilyenkor készek meglehetősen harciasan védelmezni kicsinyeiket a vélt vagy valós fenyegetésekkel szemben – közölte  a Sefag Erdészeti és Faipari Zrt. 

A Marcali Rendőrkapitányság egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 40 éves táskai lakos ellen. 

Egy hétre bezár egy pécsi adóiroda, mert pozitív lett az egyik dolgozó férjének a tesztje. Április 23-án, csütörtök este a Pécs Megyei Jogú Város Adóügyi Osztálya egyik munkatársának házastársán elvégzett új koronavírus-gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. 

Szombaton megkezdték a kozármislenyiek tesztelését. A polgármester szerint fontos, hogy teszteljék a lakosságot, igaz, ezek nem minden esetben ingyenes tesztek.

A városvezetés célja, hogy idén is a kaposváriakkal közösen tüntethesse el az úthibákat a városban. A www.katyuuzo.hu oldalra várja a kaposváriak bejelentését a város. 

A Kormány Gazdaságvédelmi Akciótervének munkahelyteremtési programjának részeként valamennyi hallgató/volt hallgató mentesül az előírt nyelvvizsga kötelezettség teljesítése alól, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tesz, vagy tett, de az oklevél megszerzésének feltételéül előírt nyelvvizsgát ezidáig nem tette le.
 

Megújul a Balaton legöregebb cirkálója. A 91 éves fahajót a napokban tehetik vízre - ha a járvány engedi. Németországban készült a német bányatulajdonos Hans Stinnes megrendelésére, az Abeking & Rassmussen műhelyben épült 1929-ben. Nagyrészt Németországban is hajóztak vele, rövid Angliai kitérőtől eltekintve.

Nehéz helyzetbe került a Pécsi Állatkert és Akvárium és Terrárium is, ahogy az országban szinte az összes állatkert.

Harmadik alkalommal indulhattak az önkormányzati tűzoltóságok a katasztrófavédelem pályázatán. Az eljárás felgyorsult, így a tűzoltóságok idén korábban juthatnak az elnyert támogatási összeghez.

Ismét szigorítják a hétvégén a szabadban tartózkodás szabályait a nagyvárosokban. Az önkormányzatok – élve a kormánytól kapott felhatalmazásukkal – több kirándulóhelyet is újra lezárnak. Éjszakánként több helyen kijárási tilalom lesz érvényben.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Egyetemi Hallgatói Önkormányzata (EHÖK) saját bevételei terhére ösztöndíjat alapított az egyetem azon hallgatói számára, akik a koronavírus megelőzésében, illetve következményeinek elhárítása érdekében az egyetem egészségügyi önkéntes programjaiban részt vesznek.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!