Közeli helyeken

A pécsi önkormányzat a ténylegesen ősztől forgalomba álló alacsonypadlós, légkondicionált, USB-töltőpontokkal felszerelt, 64 ember utast befogadó járműveket 1,7 milliárd forint uniós pályázati támogatásból vásárolta. A projektnek része volt egy a buszok töltésére, kiszolgálására alkalmas garázs építése is a helyi tömegközlekedésért felelős Tüke Busz Zrt. telephelyén – írja e-cars.hu

 

A Kaposvári Járási Ügyészség kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt emelt vádat azzal az 58 éves férfival szemben, aki a rokona által megművelt mezőgazdasági földterületben tett kárt oly módon, hogy a földeket beszántotta.

A rajthoz állt 535 hajóból 338 teljesítette az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat, amelyet a Vándor Róbert vezette RSM2 nyert meg – közölték a verseny szervezői a viadal honlapján szombaton.

A bűnmegelőzési- és áldozatvédelmi szakemberek Siófokon, az Aranyparton tartottak bűnmegelőzési és áldozatvédelmi programot 2020. július 30-án. Az előadók felhívták a nyaralók figyelmét értékeik megőrzésére, az áldozattá válás megelőzésére, valamint az üresen maradt hétvégi házak, apartmanok védelmével kapcsolatban adtak hasznos tanácsokat. A nyár folyamán a strandokon többször találkozhatnak a fürdőzők a megelőzési szakemberekkel, akik a tájékoztatáson kívül játékos formában megismertetik a gyerekekkel a vagyonbiztonság fontos kérdéseit is.

Nem érdemes megvárni a fűtési szezont, érdemes most, a nyári időszakban gondoskodni a kémények tisztításáról. Azért fontos, mert a koszos, megrongálódott, vagy rosszul szerelt kémény élet- és balesetveszélyes. A rendszeresen ellenőrzött és tisztított kéménnyel óvjuk környezetünk tisztaságát, a kémény miatt nem gyullad ki az otthonunk és nem fenyeget bennünket a szén-monoxid mérgezés veszélye. 

Új felsőoktatási intézmény jön létre Szent István Egyetem néven augusztus 1-jén. Az új egyetem a legjobb európai példák alapján építkezik és ennek megfelelően a kontinens és a világ élvonalába törekszik – hangzott el az intézmény alapítása alkalmából szervezett eseményen.

 

Elindult a Tisztítsuk meg az Országot! program, melynek a célja az illegális hulladéklerakók felszámolása, újrakeletkezésük megakadályozása, valamint az erre a célra már meglévő jó példák, hatékony eszközök összegyűjtése.

Augusztus 7. és 16. között újraéled a Múzeum utca Pécsett, óriásbábok, fényfestés, olvasóliget, nyári színház, Pagony Mesebirodalom, családi és kézműves programok, Design Liget, koncertek, táncházak, a pécsi sörök udvara és gourmet piknik várja a helyi lakosokat és a Pécsre látogatókat.

Félmilliárd forintot meghaladó kárt okozhattak a hétvégi viharok, intenzív esőzések; a biztosítók további kárbejelentésekre számítanak. A dél-dunántúli településeket különösen hevesen érintették a hétvégi viharok, özönvízszerű esőzések, a legtöbb káresetet Somogy és Zala megyéből jelentették be. 

Elrajtolt az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye csütörtök reggel Balatonfüredről, a szervezők tájékoztatása szerint 535 hajó nevezett a versenyre. Idén 27 hajóosztályban versenyeznek a vitorlázók a tókerülő versenyen. 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján - a Balatoni Vízirendészet Rendőrkapitányának egyetértésével - a szervezőbizottság úgy döntött, hogy megtartja szombaton a 38. Lidl Balaton-átúszást. 

A zamárdi Strand Fesztivál, a velencei-tavi EFOTT, a Fishing On Orfű, a szegedi SZIN, a Paloznaki Jazzpiknik és az adyligeti Kolorádó Fesztivál is elmarad a kormány csütörtöki döntése, az 500 főnél nagyobb rendezvényekre továbbra is vonatkozó tiltás értelmében. 

A település strandja első ízben kapott öt csillagot a Balatoni strandminősítésen és elnyerte a Legdinamikusabban fejlődő strand címet. A település polgármestere, Papp János szerint mindez a közelmúltban végrehajtott fejlesztéseknek is köszönhető.
 

Madarász- és ízeltlábú-bemutatóval, s egyebek mellett relikviák kiállításával ünnepli fennállásának 60. évfordulóját a Pécsi Állatkert augusztus 20-án és 21-én.

Több mint félmilliárd forintnyi kárt okozhattak a hétvégi viharok, írja az MTI, miután több biztosítócéget is megkérdezett az elmúlt napok bejelentéseiről.
 

Somogy megyében hétfőn tizenhét alkalommal kellett viharkárok miatt beavatkozniuk a tűzoltóknak. Rinyaújnép településen birkákat mentettek ki egy áradás miatt elzárt helyről.

A nyári hónapokban - a szabadságolások, az oktatási szünet idején -, minden évben csökken a véradók aktivitása. Az idén tovább nehezíti a helyzetet, hogy a járványhelyzet enyhülésével újraindult az élet az egészségügyi intézményekben, így megnőtt a vérkészítmények iránti igény is. Annak érdekében, hogy a következő hetekben is folyamatosan biztosított legyen a vérkészítményre szoruló betegek ellátása, újabb közismert művészek bevonásával folytatódik az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt véradókampánya. Az élet nem játék! Adj vért!
 

Pécs több területén is régóta komoly gondokat okoz a közbiztonság, amivel sokszor köztisztasági problémák is járnak. Ezt gyakorlatilag Ruzsa Csaba alpolgármester is elismerte a legutóbbi közgyűlésen, ezért az önkormányzat közbiztonsági centrumot hoz létre a keleti városrészben – írta a bama.hu.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai a hétvégén hat esetben összesen huszonegy személyt mentettek ki a tóból. A hétvége folyamán a strandolók több esetben nem tudtak volna a vízirendőrök segítsége nélkül biztonságosan partra jutni. Elsodródott vízibicikli, árboc-törött katamarán, műszaki hibás ponton, és homokpadra futott vitorlás utasait is az egyenruhások segítettek ki szorult helyzetükből.

Még tart a komplex magaslati akadálypálya kialakítása, egy városnéző, gumikerekű kisvonat beszerzése, a Piknik ligetének infrastruktúrájának korszerűsítése és a Gömbkilátó új díszkivilágításának munkálatai, de már újabb fejlesztésekről beszél Balatonboglár polgármestere.

Oldalak

További hírek

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!