Közeli helyeken

A Mohácsi Nemzeti Emlékhely öt tömegsírja közül a III. számú feltárása és tudományos vizsgálata kezdődött meg antropológusok és régészek közreműködésével. A régészeti feltárás magába foglalja a tömegsír felnyitását, a csontvázak különválasztását, osztályozását, antropológiai morfológiai vizsgálatát, valamint a régészeti leletmentést.

A fesztiválok zöméhez hasonlóan a Strand fesztivál is elmarad, de ahogy a hétvégén megírtuk, a szervezők nem engedték el teljesen az augusztus 20-i hétvégét, és összehoznak egy kisebb, ingyenes rendezvényt, amit múlt héten engedélyezett Zamárdi képviselő-testülete.
 

Dél-Somogy, Babócsa-Bolhó-Heresznye-Vízvár térsége régóta vár segítségre problémáik megoldásához. Ehhez először a közutat és az azt veszélyeztető szakadékot kell orvosolni. Úgy tűnik a közeljövőben mindkettő megoldódhat, erről Szászfalvi László tájékoztatott.
 

Nyáron is abszolút sláger a tó környéke. Ide szól a belföldi foglalások harmada a főszezonban. A Szállás.hu vezérigazgatója, Szigetvári József elmondta: több partnerük visszajelzése alapján 70–90 százalékos a foglaltság júliusban és augusztusban a Balatonon. Az aktív foglalások száma hat százalékkal, az egy főre jutó átlagos foglalási érték éjszakánként négy százalékkal emelkedett 2019-hez viszonyítva.
 

Szalmakalappal a fejükön és telefonnal a kézben járják a megyeszékhely utcáit ezekben a napokban is a turisták. A belvárosban sétálva úgy tűnik, valóban sokan vannak, de a számok már sokkal árnyaltabb képet mutatnak, írja a bama.hu.
 

Idén is meghirdette Iskolakezdés együtt! nevet viselő segély akcióját az Ökumenikus Segélyszervezet. Céljuk olyan gyermekek támogatása, akiknek már az első becsengetés előtt rosszabbak lennének az esélyei társaiknál, mert családjuk nem tudja biztosítani számukra a szükséges iskolaszereket. A járványhelyzet miatt most még több család került nehéz anyagi helyzetbe, így korábbi célkitűzésüket megduplázva, idén 2000 gyermeket szeretnének támogatni.

A magyar rendőrök átadták a horvát hatóságoknak a korábban Alsószentmárton és Lapáncsa térségében elfogott illegális migránsokat.

Közösségi finanszírozással, adományoknak köszönhetően tud kifutót építeni az ősszel érkező vörös pandák számára a fennállásának hatvanadik évfordulóját idén ünneplő a Pécsi Állatkert – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pályázatot hirdet a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ egységes rendvédelmi moduláris szakképzésében résztvevő roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a katasztrófavédelmi pálya választásának ösztönzésére.

A tavalyi nyárhoz hasonlóan idén is meghirdette matrózképzését a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata. A képzésen előzetes jelentkezés után azok a strandi vízimentő kollégák vehettek részt, akiket érdekel a hajós szolgálat és szeretnék kipróbálni magukat matrózként.

Nyolc magyar várossal és egy régióval most induló Zöld Busz Programban 800-800 millió forintot biztosítanak Debrecen, Kaposvár, Kecskemét, Békéscsaba, Székesfehérvár, Esztergom, Zalaegerszeg, Nyíregyháza, valamint a Mátrai Hőerőmű térségében a zöldbuszos mintaprojekt elindítására, illetve buszok beszerzésére.

Marcaliban a Hegyalja utcában egy parkoló autóra szakadt rá egy fa nagyméretű ága péntek hajnalban. 

 

Azonnal elhalasztották a hátralévő kupamérkőzéseket, mivel a napokban a Ferencvárosi Torna Club arról tájékoztatta a Magyar Vízilabda Szövetséget, hogy a BENU Magyar Kupában érintett csapatuknál a koronavírus-tesztelés során négy játékosnak pozitív lett a tesztje.

A Pécsi Állatkert idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. Bár az új koronavírus-járvány miatt az év során több rendezvény is elmaradt, és a közel két hónapos zárvatartás következtében a zoo működése is veszélybe került, mégis sok pozitív, örömteli esemény történt, amely különlegessé teszi ezt az évet.

Ismerkednünk kell még a jelenséggel, hogy igazi nagy zenés-táncos tömegrendezvények nincsenek idén nyáron, ám ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem lesznek hasonló események. Vannak, csak szűkített formában. 

Új köztéri fitneszparkokkal gyarapodott a somogyi megyeszékhely. Egyet a Füredi lakótelepen, egyet pedig a Zaranyi lakótelepen építettek – adta hírül a kaposvarmost.hu.

Sokan éltek a lehetőséggel, és vettek részt a héten Piskón, illetve Drávaiványiban a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a Baranya Megyei Kormányhivatal által közösen szervezett egészségügyi szűréseken – adta hírül a bama.hu.  

A szakmai zsűri kiválasztotta a „Virágos balkonok, virágos kertek” verseny győzteseit. A legszebb kertek, illetve legszebb balkonok kategóriákba összesen csaknem 2500-an pályáztak – olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség weboldalán. 

Több száz ember csodálja meg hétvégenként, pénteken  és szombaton este hét órától a tucatnál is több breaktáncos produkcióját a pécsi Széchényi téren – olvasható a bama.hu honlapján. 

Erőteljesen nőtt a kereslet a Balaton és a Velencei-tó mellett lévő kiadó, hosszabb távra, azaz legalább egy-két hónapra kivehető nyaralók, házak iránti kereslet. 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!