Közeli helyeken

Engedély nélkül tartott lőfegyvereket találtak egy orvvadásznál; őt és társát Siófokon vették őrizetbe – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.

 

Ezen a napon, minden évben nagyon sokan – magánszemélyek, szervezetek, egyesületek – megmozdulnak, hogy szebbé és tisztábbá tegyék környezetüket. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata a Szemétszedés Világnapja alkalmából azt tűzte ki célul, hogy minden évben egy-egy balatoni kikötő medrét megszabadítja a szeméttől.
 

A hazai könnyűzenei ipar támogatására indított koncertsorozat, a Raktárkoncert felvételei már augusztus közepe óta zajlanak, szeptember 21-étől pedig bárki saját otthona kényelméből élvezheti a közel 200 koncert bármelyikét. A projekt egyik koordináló cégcsoportjának, a Lounge Groupnak köszönhetően, a közvetítések kezdetéig sem marad senki tartalom nélkül, a produkció honlapján és közösségi médiafelületein bepillanthatunk a kulisszák mögé. 

Az elmúlt hetekben mintegy 150 millió forint értékben összesen 227 modern, hidraulikus kórházi betegágy érkezett a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjába, melyeken 16 betegellátó egység osztozhatott.

 

A siófoki rendőrök szombat este nyolc órakor Siófokon igazoltattak egy sofőrt, aki közúti balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről. A férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.

Látrány lovasa, Kövesdy Zsolt nyerte Pipacs nevű lovával a Nemzeti Vágta szombaton rendezett hevesi előfutamát, a Hevesi Vágtát - közölte a program vezető koordinátora az MTI-vel.

Néhány éven belül drónok szűrhetik ki a mezőgazdasági területeken virágzó parlagfüvet, de a gépi látást már most is használják történelmi helyszínek felkutatására vagy műemlékvédelmi épületek felmérésére.

Mintegy 170 millió forintos fejlesztést valósítanak meg az önkormányzatok Tolna megye két szabadvízi fürdőhelyén a Terület- és településfejlesztési operatív program (TOP) támogatásával - közölték a települések vezetői az MTI-vel

A szolgáltatásról kérik ki a fogyasztók véleményét Pécsett és a környező településeken – írta a Tettye Forrásház közleményére hivatkozva a bama.hu. Az ügyfélszolgálati irodában, illetve telefonon és e-mailen zajló felmérés mellett kérdezőbiztosok is járják az érintett területet

A magyar rendőrök átadták a horvát hatóságoknak a pénteken Kásád térségében elfogott illegális bevándorlókat.

A kaposvári festő Golgota című festménye lett egy budapesti aukció legdrágábban elkelt tétele.

Kábítószer kereskedelem

Az ügyészi indítványnak megfelelően a másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla is bűnösnek mondta ki a „kábítószer-webáruházat” működtető vádlottakat – közölte a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség. A két pécsi férfi 2014 tavaszától 2015. februári őrizetbe vételükig úgynevezett dizájnerdrogokkal kereskedett.

HPV oltás

A hét közepéig, szeptember 16-ig nyilatkozhattak a hetedik osztályos lányok szülei, hogy igénylik-e gyermeküknek a méhnyakrák kialakulásának megelőzésében kulcsszerepet betöltő HPV elleni védőoltást.

Kaposvári Életfa

Az Életfa a Városliget és Kaposvár egyik legfontosabb szimbóluma. Története 13 éve indult, ez idő alatt már több mint 5000 kaposvári gyermek neve került fel a fák ágaira, most 75 kisgyermek nevét rejtik a falevelek.

A 14. Kaposvári Mézfesztivál megnyitóját péntek délután rendezték meg a somogyi megyeszékhely főterén, a programok ma estig várják a látogatókat A megnyitót a Kaposvár Helyőrségi Zenekar műsora tette még színesebbé, akárcsak az előző években – olvasható a kaposvarmost.hu-n. Szita Károly, Kaposvár polgármestere és Mészáros János, a Zselici Méhész Egyesület elnöke nyitotta meg a kétnapos fesztivált a város szívében

Több mint egymilliárd forintos beruházással új takarmánykeverő üzemet létesített a növénytermesztéssel, takarmánygyártással és állattenyésztéssel foglalkozó Palotabozsoki Zrt. a Baranya megyei Véménden – közölte a társaság az MTI-vel.

Csaknem kétmilliárd forinttal, 45,8 milliárd forintra nőtt a támogatott, vényköteles gyógyszerek hazai forgalma júliusban az előző havi négymilliárd forintos bővülés után, a legnagyobb emelkedést két Balaton környéki megye patikáiban mérték – írta a Világgazdaság. 

Hét méhcsaládot loptak el a Baranya megyei Magyartelek külterületéről a napokban, de nem csak itt, más megyében, legutóbb Zalában is történt hasonló eset – olvasható az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) honlapján.
 

Egyértelműen érezhető az egyenruha visszatartó ereje – összegezték az iskolaőrökkel kapcsolatos tapasztalataikat az igazgatók. A Kaposvári Szakképzési Centrum intézményeinek felében álltak munkába – többek között a Barcsi Szakképző Iskolában is - rendfenntartó munkatársak, akik nem csak figyelmeztetnek, hanem fegyelmeznek is. Az iskolaőr fő feladata a gyerekek egymás közötti vagy akár a tanárok elleni erőszakos cselekményeinek, szabálysértéseinek megakadályozása, megelőzése olvasható a közleményben.

 2016 óta három turisztikai térség volt Magyarországon, amelyek kiemelt fejlesztési térségnek is számítottak, de az akkori kormányrendeletet most hatályon kívül helyezi a kormány. Az új szabályozás már 11 turisztikai térséget tartalmaz. A Pécs-Villány térséget is kiemelték. 

 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!