Közeli helyeken

forrás:sonline.hu

A magyar gazdaság hatalmas lehetőségek előtt áll: a világjárvány miatt sok vállalat megszűnt, meggyengült, vagy kiszorult a világpiacokról, a magyar vállalatok azonban betörhetnek az új piaci résekbe, növelve bevételeiket, a foglalkoztatást, erősítve a magyar gazdaság egészét - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Nagyatádon szerdán.

Vészesen fogynak a Balatonon a parti sétányok. A területrendezési törvény közérdekként fogalmazza meg, hogy a Balaton partja mindenki számára elérhető legyen. Ezt a célt szolgálják a parti sétányok.

 

 

Szerdán és csütörtökön megérkeznek az általánosösztöndíj-utalások a szakképzésbe járó, elsőéves fiatalok számláira - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Schanda Tamás hangsúlyozta, hogy a technikumban tanulók 8050 forintot, a szakképző iskolákban tanulók pedig 16 100 forintot kapnak havonta, amíg ágazati alapoktatásban vesznek részt.

Több somogyi helyszín is csatlakozik a jövő évi „Egy a természettel" vadászati és természeti világkiállításhoz. A somogyi konzorcium tagjai kiemelt stratégiai partnerségi megállapodást írtak alá a világkiállítás és az ahhoz kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztossal.
A  SEFAG Zrt. és hat somogyi partnere mintegy 120 programmal készül az „Egy a természettel” vadászati és természeti világkiállításra.

 

Újabb nagy sikert aratott a Felvidéken élő Patrik Milata, aki már az elején meglépett az Ultrabalaton Trailen, és nagyjából egy órával előzte meg Csécsei Zoltánt, adta hírül a likebalaton. hu.
 

Csaknem hatmilliárd forintos kiegészítő támogatást biztosít a kormányzat a Pécsi Tudományegyetem (PTE) fejlesztéseire, a  Modern városok program (MVP) részeként - jelentették be az intézmény vezetői  a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.

forrás:kapos.hu

Átvette a nívódíjat a kaposvári vasútállomás. 1900 óta a vasútállomás jellegzetes képe fogadja a vasúttal Kaposvárra érkezőket. Az idén 120 éves épület Pfaff Ferenc tervei alapján készült el. Hozzá hasonló csak kettő van a Trianon előtti területeken – számolt be a kapos.hu.

forrás:forrasradio.hu

Immár hagyományosnak nevezhető mézes véradó napot tartanak csütörtökön a Pécsi Regionális Vérellátó Központban. A mézes véradó napot nagy sikerrel rendezik meg Pécsett, igen népszerű a véradók körében.

forrás:sonline.hu

Segítséget várnak a koronavírustól megtépázott somogyi fürdők. Van olyan létesítmény a megyében, ahol felére csökkent a forgalom a tavaly őszihez képest. Az Igali Gyógyfürdőben annyira minimális a forgalom, hogy már a rezsire sem elég. „Már hozzá kellett nyúlni a nyári bevételhez, amit máskor csak decemberben teszünk” – mondta el a sonline szerkesztőségének Pozsár Sándor fürdővezető.

A magán emberek néha kicsit értetlenül állnak a kaposvári okospark szolgáltatási előtt, ám a szakma folyamatos elismerése kíséri az új köztér működését. Most épp egy tervezői fórumon.
 

Eddig 450 olyan, már ismert hatóanyagot teszteltek a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának víruslaborjában, amelyről világszerte azt feltételezték, hogy alkalmas lehet az új típusú koronavírus okozta megbetegedés gyógyítására.

Eredményt hirdetett a pécsi önkormányzat a lakosság részére kiírt, a Misina tető fejlesztését célzó uniós projekt ötletbörzéje kapcsán. A beérkezett 35 ötlettervből, pályázatból a szakmai zsűri kiválasztotta a nyertes öt pályamunkát, melyek egyenként, 100 ezer forint díjazásban részesülnek.
 

Országos szavazás indult az „Év Turistaháza” címért az Aktív Magyarország Facebook-oldalán, melyen nagy esélyesként indul az orfűi Vízfő Turistaház is.

5,7 milliárdot kap a pécsi egyetem az idegen nyelvű képzéseinek fejlesztésére. A szombati Magyar Közlönyben jelent meg az erről szóló kormányhatározat.

A HVG ismét elkészítette a legjobb 100 gimnázium listáját. Élen a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium.

 

Péntek kora reggel Mesztegnyőn kerékpározott egy asszony, amikor egy kutya üldözőbe vette és megharapta.  A harapás miatt a biciklis elvesztette az egyensúlyát és a földre esett, aminek következtében súlyos sérüléseket szenvedett – tájékoztatott honlapján a rendőrség. 

Jelentős különbségek vannak a lakásárakban Pécsen belül, ahol jelenleg is több luxusingatlant kínálnak csaknem háromszázmilliós áron – derül ki az ingatlan.com pecsma.hu oldalnak eljuttatott rövid elemzéséből.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság védjegyet kíván adományozni azoknak a jellegzetes helyi, kereskedelmi forgalomba hozható élelmiszereknek és kézműves termékeknek, melyek többnyire természetes alapanyagokból készülnek és igazoltan a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területéről, természetvédelmi oltalom alatt álló területről származnak. 

A járőrök csütörtök este az M7-es autópálya leállósávjában stoppoló fiatalt igazoltattak Siófok térségében. Kiderült, hogy elfogatóparancs volt kiadva a 23 éves férfi ellen.

 

Az őszi szünetben izgalmas látnivalókkal, „erdei barangolással” várja a családokat a kaposvári Erdők Háza.

 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!