Közeli helyeken

A rendőrök hat határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt napokban Baranya megyében.

 

Kaposvár díszpolgárát, a Pro Urbe díjasokat, a város szolgálatáért kitüntetetteket és az év sportolóit is rendhagyó módon köszöntötték a somogyi megyeszékhelyen, Kaposvár Város Napján. 

Ma nyitja meg adománykuckóját a Nő az Esély Egyesület Pécsett a Rákóczi út 73-ban – olvasható közösségi oldalukon.

Az átlagoshoz képest jóval melegebb időjárásnak köszönhetően két új napi hőmérsékleti rekord is született - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.

Szenátusi ülést tartott a Pécsi Tudományegyetem január 21-én, 37 fő jelenlétében az Univ Kollégium egyik nagy létszám befogadására alkalmas termében.

 

Alapvetően online oktatással kezdik meg az új félévet februárban a felsőoktatási intézmények, de egyes gyakorlati képzések továbbra is a hallgatók jelenlétével zajlanak majd – derül ki az MTI kérdésére adott válaszokból.

illusztráció

Kilencrendbeli, bűnszövetségben elkövetett kifosztás miatt jogerősen öt év hat hónap és négy év két hónap börtönre ítéltek Pécsen két férfit, aki baranyai falvakban élő időseket tévesztett meg és fosztott ki.

forrás:sonline.hu

Új horgászrend lép életbe a Balatonon február elsejétől. Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodás Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője elmondta: könnyítik a gyerekhorgászatot és szigorúbban büntetik a szemetelőket, a csuka fogási korlátozása, illetve a ragadozó halas módszerek tilalma pedig áprilisra is kiterjed majd – olvasható a sonline.hu-n

forrás:bama.hu

A PTE Művészeti Karán két új szak indul szeptemberben, ehhez viszont a leendő hallgatóknak már most, legkésőbb február 15-ig kell a felvi.hu oldalon rögzíteniük a jelentkezésüket – olvasható a bama.hu-n.

forrás:hellovidek.hu

Kihirdette a Keszthely Balaton-parti területének megújítására kiírt nyílt építészeti ötletpályázat eredményét a Magyar Művészeti Akadémia, a bírálóbizottság tíz pályaművet jutalmazott. Az MMA közleménye szerint 24 érvényes pályamű érkezett a tavaly ősszel kiírt nyílt pályázatra.

forrás:bama.hu

Egészségügyi mérnök képzés indul szeptemberben a Pécsi Tudományegyetemen (PTE), a program a műszaki és informatikai megoldások orvostudományi alkalmazási lehetőségeinek keresésére épül – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 255 millió forintos támogatásával fejlesztik a dombóvári ipari parkot - közölte a város polgármestere az MTI-vel. Pintér Szilárd elmondta: a város északkeleti részén fekvő Tüskei Ipari Park 76 hektáros területének körülbelül egyharmadán fejlesztik a közműveket, és hat hektárral bővítik a létesítményt.

A nappali melegendőben 100, az éjjeli menedékhelyen közel 85 fő fordul meg naponta a Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központban Kaposváron. Amióta kezdetét vett a krízisidőszak, nagy létszámmal működik a központ.

A világ legszínvonalasabb szépségipari versenyén ért el kiváló eredményeket Jójárt Emese Natasa és Jójártné Szeibert Natália mesterfodrász - számol be róla a bama.hu.

A likebalaton.hu ír arról, hogy közel száz évvel ezelőtt nem volt olyan tél, amikor ne esett volna a hó és ne fagyott volna be a Balaton vize. Akkoriban a tó környékén hónapokig élvezték a síelés, szánkózás és korcsolyázás örömeit, sőt a téli motorverseny vagy jégvitorlázás is olyan program volt, amit szinte minden évben megrendeztek.

Több mint nyolcszázan követték tegnap azt az online fórumot, amit a Pécsi Tudományegyetem működtetésének alapítványi átalakítására vonatkozó kormányzati terv miatt hívtak össze. Az informális rendezvényen jórészt az egyetem hallgatói és alkalmazottai vettek részt, felszólalt az egyetem rektora is. A fórum végén kétszázan szavaztak a követők közül – számolt be a pecsma.hu.
 

forrás:bama.hu

Több településen továbbra is kedvezőtlenül alakul a levegő minősége a szálló por miatt – tájékoztatott a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes.

forrás:csodasBalaton.hu

Egy építészeti ötletpályázat már lezárult, most a Keszthelyen élők és itt működő szervezetek javaslatait várják arról, hogy milyen fejlesztések valósuljanak meg a Balaton-parton, ahol négy kilométer hosszú sétányt is kialakítanak majd - közölte keddi sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

forrás:sonline.hu

Tizenhárom elektromos autóval gazdagodott a Szent István Egyetem járműparkja – írja a sonline.hu. Egy környezetbarát gépkocsi a SZIE Kaposvári Campusára is került, amelyet a napokban vehetett át Kovács Melinda főigazgató.

Csaknem 200 millió forintos ráfordítással korszerűsítette a Coop üzletlánc a Konzum Áruház földszintjén lévő egységét a Mecsek Füszért Zrt. (MF Zrt.) Pécsett - közölte Nagy Lajosné, a társaság vezérigazgatója kedden a szupermarket sajtónyilvános bemutató eseményén.   

Oldalak

További hírek

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!