Közeli helyeken

Mindhárom dobogós helyet megszerezték az Orosz Hagyományőrzők Kaposvári Egyesületének (OHKE) tanulói azon a versenyen, amelyre egy videóra vett, orosz nyelven elmondott, szabadon választott Puskin-verssel nevezhettek a diákok – írja a kaposvarmost.hu

Az utóbbi években a Dél-Dunántúlon a vörös kányák számának ugrásszerű növekedése tapasztalható. Hazánk egyik legritkább ragadozómadarának országos állománya mindössze 25-30 pár lehet, melyből Baranya megyében 15-20 pár költése valószínűsíthető. 

Már be lehet szerezni a legfrissebb Balaton Gasztrokalauzt, mely a Magyar Konyha júliusi és augusztusi összevont számának mellékleteként szolgál.

Szombaton kezdődött a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) 175. hajózási főidénye, melyet a társaság idén nyáron is augusztus utolsó vasárnapjáig, 8 hétre hirdet meg.

A turistaszezonban két mentőautóval segíti az Országos Mentőszolgálat munkáját a Balaton parton a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata – írja a hírbalato.hu.

Egyedi eszközökkel támogatja többek között a vendéglátósokat és kisvállalkozásokat a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Baranya, Fejér, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyében. A veszélyhelyzet végéig nem kell a közszolgáltatást igénybe vevő nem lakossági felhasználóknak szerződésszegési kötbért fizetniük a víziközmű-szolgáltatáshoz kapcsolódóan megszerzett kvóta-mennyiség túllépése miatt. A most meghirdetett moratóriummal a DRV azonnali segítséget kíván nyújtani a helyi kisvállalkozásoknak és vendéglátósoknak, írta a HelloVidék.
 

Rendkívül sikeresnek mondható a Komlót a Balaton déli partjával összekötő, nemrég bevezetett új buszjárat. A Pécsről 8–10 utassal induló busz Komlón eddig mind a két hétvégén, mindig megtelt, szabad ülőhely ritkán maradt. Cél, hogy a következő szezontól, a hét egyéb napjain is induljon autóbusz a hajdani bányászvárosból a magyar tengerhez.
 

Nem kell már sokáig várni a lédús, kedvenc nyári gyümölcsre, ha minden a tervek szerint halad: két hét múlva már megkóstolhatjuk a méz­édes somogyi és ormánsági dinnyéket. Beszámolók szerint a termelőknek idén több problémával is szembe kellett nézniük, de úgy tűnik, hogy jó lesz a szezon, jó minőségű magyar dinnye kerülhet hamarosan a piacokra.
 

18 év után újra zakatol a kisvasút Balatonfenyves és Csisztapuszta között. Az 1950-ben épített vonalon 2002-ben vezettek be üzemszünetet pályaromlás miatt.
 

Alig indult be a nyári szezon, de már megvannak a vízi fürdőzés első somogyi áldozatai. Egy ember a Petörke-tóba fulladt, négyen pedig a Balatonban vesztették életüket. Pedig a szakemberek szerint az egyszerű szabályok betartásával sokszor elkerülhetőek lennének a tragédiák. Igaz legutóbb senki nem követett el szabálysértést.

 

Idén a megszokottól eltérően korábban jelent meg a kékalga a parti sávban, a Szigligeti-medencében, ám mára már ennek az algatömegnek semmi nyoma, sem a nyíltvízben, sem a parti sávban – mondta a likebalaton portálnak Somogyi Boglárka, algológus.

 

Az idei, 53. Kékszalag Nagydíjon is több mint hatszáz hajó részvételére számít július 22-én, 9 órakor a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ). Az első alkalommal 1934-ben, majd 2001-től megszakítás nélkül megtartott tradicionális Balaton-kerülő csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a programok tekintetében lesznek ugyan változások, de a balatonfüredi rajt és cél, valamint a légvonalban 155 kilométeres távolság továbbra is adott.

 

Jóllehet a fűtési szezon nem olyan régen ért véget, és mostanában leginkább a hőség jellemzi mindennapjainkat, itt a kémények és tüzelőberendezések karbantartásának az ideje. Családi házakba igénybejelentésre, társasházakba előre ütemezetten érkezik a kéményseprő.

Vádat emeltek három férfivel szemben, akik Kaposváron az Ivánfahegyen törtek be pincékbe és hétvégi házakba. A két 20 éves férfi, valamint 25 éves társuk, 2020 decemberétől összesen nyolc ingatlanba tört be.

Az eljárás adatai alapján Pálmajorban egy helyi lakos 2021 júniusában többször, valamint legutóbb 29-én verte meg az élettársát, aki a történtek után a rendőrség segítségét kérte.

Megszűnik az Európai Unióban az unión kívülről érkező 22 euró alatti áruk áfamentessége július 1-jén, 150 eurós értékig azonban a termékek behozatala továbbra is vámmentes marad.

A Kaposvári Szakképzési Centrum már hagyománnyá vált Év diákja és az Év tanára díjkiosztó ünnepségét hétfő délután tartották a Csiky Gergely Színházban. Három kategóriában összesen 34 elismerést adtak át – olvasható a sonline.hu-n.

Vádat emelt a Somogy Megyei Főügyészség egy szír állampolgár ellen, aki januárban 11 illegális bevándorlót akart személyautóval Ausztriába csempészni - tájékoztatta a hatóság az MTI-t kedden.

A Pécs melletti pogányi repülőtér többségi állami tulajdonba vételét és kormányzati forrásból való fejlesztését szorgalmazza a Baranya megyei önkormányzat - jelentette be a megyei helyhatóság elnöke kedden Pécsen.

Kedd délelőtt indult útjára az a jótékonysági akció, melyet a Returpack Kft. támogat. A „Minden Doboz Segít” kampányban a Kaposvári Nagypiacon kihelyezett sárga alumínium doboz gyűjtő automatába három héten át várják a tikkasztó nyári melegben kiürített italosdobozokat.

Oldalak

További hírek

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!