Közeli helyeken

Péntek délután ünnepélyes keretek között adták át a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Szívgyógyászati Klinikáján azt a röntgenberendezést és a hozzá tartozó ultrahang eszközöket, melyeket a Pénzügyminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Operatív Törzs támogatásával a Járvány Elleni Védekezés Központi Tartalékából finanszíroztak. A fejlesztésnek köszönhetően jelentősen lerövidül a várakozási idő, akár a vizsgálatra, akár a műtétekre vonatkozóan. 

 

Szalagkorlátnak csapódott egy személyautó az autópálya Budapest felé vezető oldalán a 131-es kilométernél.

A Baranya megyei rendőrök két szentlőrinci férfit fogtak el, akik a gyanú szerint kábítószerrel kereskedtek. Velük együtt egy kábítószer-fogyasztót is előállítottak, mindhármuk ellen büntetőeljárás indult.
 

Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ezzel eldőlt, hogy a mintegy 102 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára – írja az MTI.
A Kaposvári Campuson 615 elsős hallgató kezdi meg a tanulmányait

Jó eredménnyel zárta az idei általános felvételi eljárást a pécsi egyetem, 12 százalékkal, vagyis csaknem hatszáz fővel több jelentkezőt vehet fel, mint tavaly. A közel ötezer ötszáz, egészen pontosan 5432 felvett hallgató 59 százaléka a Pécsi Tudományegyetem valamely alapképzésén, 16-16 százaléka osztatlan és mesterképzésen kezdheti meg tanulmányait, míg a FOKSZ-képzéseken a jelentkezők 10 százaléka tanulhat – írja a PTE.

Áldozatsegítő központ nyílt Pécsett. Ezidáig Budapesten, Miskolcon és Szombathelyen működött effajta intézmény, most már pedig Pécsett, a Széchenyi téren is. A minisztérium célja, hogy a jövőben minden megyében létrejöjjön ilyen szolgáltatást nyújtó hely. 
 

Minden hatodik lakástűz a kéményben keletkezik, idén már 684 ilyen esethez riasztották a tűzoltókat. Azért, hogy a kéménytüzeket és a szén-monoxid-mérgezés veszélyét elkerüljük, célszerű már most tenni otthonunk biztonságáért.
 

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság július 24-én több programra is várja a nagyközönséget. Gólyales, evezés, kerékpártúra, mecseki barangolás, és szoborpark látogatás is szerepel a kínálatban.
 

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusa és a Magyar Mezőgazdaság Kft. 2021. október 1-3. között újra megrendezi a KÁN Egyetemi Napokat – jelentették be a rendezvényt beharangozó mai sajtótájékoztatón. A magyar állattenyésztés szakmai találkozója a színes programok mellett idén a MATE Udvarral is kiegészül, ahol az agrárium népszerűsítése mellett az Egyetem intézeteit ismerhetik meg a látogatók.
 

Több tucat honvéd kadét érkezett Kaposújlakra, hogy az ejtőernyős tábor keretében próbára tegyék a bátorságukat. 1400 méter magasból ugrálnak a honvéd kadétok, számol be róla a kaposvarmost.hu.
 

Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, vadásznyelven: üzekedése. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mint a vadászatra jogosult szervezetek érdekképviselete, azt kéri az autósoktól: a szokásosnál is figyelmesebben vezessenek, mivel az állatok nappal is sokkal aktívabbak és gyakran keresztezik a közutakat – írja az infostart.hu.

Több mint ötszázan neveztek már az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra, amely a mai napon 9 órakor rajtol el Balatonfüredről - közölte a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára a tókerülő versenyt megelőző szerdai balatonfüredi sajtótájékoztatót követően az MTI-vel.

A Kaposvári Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki letörte a vasúti átjárót biztosító félsorompót, majd adatainak hátra hagyása nélkül távozott a helyszínről.

A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos fenyegetéssel, folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette és jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat egy 50 éves kaposvári férfi ellen, aki hosszú időn keresztül kitalált történetekkel kért pénzt nő ismerősétől, majd később zsarolta is a pénzszerzés érdekében.

Hétfőn nyolcszor riasztották a somogyi tűzoltókat kidőlt fák, leszakadt faágak miatt.

A következő hónapokban 503 új busz áll forgalomba a Volánbusz 32,9 milliárd forintos megrendeléséből - jelentették be a közlekedési vállalat keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.

A vidéki Magyarország "a reneszánszát éli", Budapest pedig "óriási bajban van" - jelentette ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója Székesfehérváron a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 Fejér megyét érintő fejlesztéseiről szóló keddi sajtótájékoztatón.

A Somogy Megyei Főügyészség ügyeletes ügyésze indítványt tett annak a férfinak a letartóztatására, aki a megalapozott gyanú szerint a fürdőzőktől lopott a siófoki strandon.

Az elmúlt hét változékony időjárása nehezítette a szúnyogok elleni védekezést. Esős, szeles időben nem hatékony a munkavégzés, ezért a kezeléseket sok esetben el kellett halasztani, és a meghirdetett pótnapokon kellett megvalósítani.

Az elmúlt hét csapadékos időjárása miatt megszűnt a fokozott tűzveszély a hazai erdő- és mezőgazdasági területek jelentős részén, ezért július 20-ától Budapesten és Magyarország tíz megyéjében visszavonja a hatóság a tűzgyújtási tilalmat - írja az MTI.

Oldalak

További hírek

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!