Közeli helyeken

A tervek szerint a jövő év első felében át tudják adni a munkaterületet a mosdósi kórház felújítását végző kivitelezőnek, ugyanis elkészültek a közelmúltban a felújítási tervek, írja a KaposvárMost.
 

 

Az ország legmagasabb pontja a Kékestető a Mátrában, a legalacsonyabb Szeged mellett, a Tisza bal partján van, a legmélyebb pont pedig a Mecsekben, az egyik uránbányában. 1150 méterre ereszkedtek le a bányászok.
 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal baranyai és somogyi munkatársai október 18. és 24. között is végeznek ellenőrzéseket.
 

Több mint 3200-zal nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma a hétvégén, a halálos áldozatok száma pedig 51-gyel emelkedett az elmúlt három napon.

Megdöntötte az eddigi életműrekordot Vaszary János San Remo című festményének 160 millió forintos leütési ára a Virág Judit Galéria 67. őszi árverésén vasárnap este.

A Zselici Csillagpark kilátója bekerült az Aktív Magyarország Év Kilátója versenyének döntőjében, ahol hazánk tíz kilátója közül kerül majd ki a győztes. Somogyból ez az egyetlen kilátó maradt versenyben.

 

A Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola idén újra megrendezhette a már hagyományossá vált Pályaválasztási Börzéjét, ahol a rendőrség is képviseltette magát.

Muzsikusok, operaénekesek és bábszínészek összjátékában kel életre Kodály Zoltán Háry Jánosa a pécsi Bóbita Bábszínház és a Pannon Filharmonikusok zenekar közös produkciójában november végén - közölte a bábtársulat csütörtökön az MTI-vel.

A Fonyódi Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt nyújtott be vádiratot egy budapesti férfival szemben, aki illuminált állapotban vezetett egy motorral felszerelt vitorlás kishajót– olvasható a 24.hu-n.

Genetikai alapon személyre szabható gyógyászat. Röviden ez válik elérhetővé Magyarországon a Magyar Nemzeti Genom Programnak köszönhetően, mely fejlesztésének egyik markáns pontjához ért a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja.

Az elmúlt 15 év legeredményesebb bőgési idényét zárta a SEFAG Zrt., melynek ékes bizonyítékát láthattuk a Lábod-Nagysallérban megrendezett trófeaszemlén – közölte a társaság.

Erdélyikopó-világtalálkozót rendeznek Somogy megyében, a péntektől vasárnapig tartó eseményen Magyarországról, Romániából és Csehországból tucatnyi tenyésztő több mint száz kutyával képviselteti magát.

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegyárak, a horgászrendben jelentős enyhítések várhatók - jelentette be Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója pénteken Tihanyban, a VII. Balatoni Horgász Konferencián.

A táncművészekről készült művészi fotókkal színesített, egyedi technikával nyomtatott albumot jelentetett meg fennállásának 60. évfordulójára a Pécsi Balett - közölte a társulat pénteken az MTI-vel.

Szeptember 9-én az akkor még ismeretlen tettes bemászott egy siófoki családi ház ablakán, ahonnan készpénzt és ékszereket lopott el több, mint félmillió forint értékben.

Kidőlt egy körülbelül huszonöt méter magasságú akácfa Kadarkút külterületén, egyik ága pedig az alatta húzódó 150 mm átmérőjű gázvezetékre hasadt.

Illés Alexa színművész nyerte el idén a Szendrő József-díjat a Pécsi Nemzeti Színházban.

Idén is országos véradást szervezett a katasztrófavédelem a Katasztrófák Csökkentésének Világnapján. A Magyar Vöröskereszttel közösen szervezett véradáson a katasztrófavédelem munkatársai összesen több mint háromszázkilencven liter vért adtak.

Októberben négy település tisztul meg önkéntesek segítségével. Október 2-án Százhalombattán volt a sor, október 16-án és 17-én pedig Budapest, Miskolc és Szigetvár a szerencsés település, ahol közösségi szemétszedésre jelentkezhetnek az önkéntesek, akik nem csak szemetet szednek vagy fát ültetnek, de arra is törekednek, hogy valóban egy jobb világot teremtsenek.

Huszonhat somogyi falugondnok tett sikeres vizsgát csütörtökön, a kaposvári Vármegyeházán. A részletekről Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke tájékoztatott.

Oldalak

További hírek

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!