Zselici Ezüsthárs Natúrpark is van már Somogyban

A tizennégy település összefogásának köszönhetően létre jött Zselici Ezüsthárs Natúrpark pénteki ünnepélyes címátadó ünnepségével, 13-ra emelkedett a hazai natúrparkok száma.
 

Az eseményen Balczó Bertalan természetvédelemért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a hazai települések 8,8%-ára, az ország területének pedig 8%-ára terjed ki a natúrparki hálózat. Az Agrárminisztérium elkötelezett a rendszer megerősítésében. A helyettes államtitkár szerint ezért is nagy öröm, mert Kaposmérő polgármestere és a többi településvezető is felismerte, hogy a térségi összefogás, az együttműködés jelentősen hozzájárulhat egy fenntartható környezeti, társadalmi és gazdasági struktúra létrejöttéhez. Balczó Bertalan bízik benne, hogy a natúrpark működése hozzájárul majd ahhoz, hogy a térségben élők minél inkább kötődjenek a körülöttük lévő tájhoz és közösen sikerül majd megvalósítaniuk a fejlesztési koncepcióban foglalt célokat. Hozzátette: a natúrparkok tevékenységüket egy négypilléres modell szerint végzik, melyek: a természeti és kulturális örökség megőrzése; a környezeti nevelés, szemléletformálás, tájidentitás erősítése; a fenntartható térségfejlesztés; valamint a fenntartható ökoturizmus és rekreáció.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!