Zamárdiban rendezik a Red Bull Air Race magyar futamát

Zamárdiban rendezik meg a Red Bull Air Race magyar futamát július 12-14 között - nyilatkozta Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere. 

Az elmúlt hetekben a Red Bull Air Race szervezői több vidéki helyszínt is megvizsgáltak, miután Budapest Főpolgármesteri Hivatala február elején bejelentette, hogy nem ad engedélyt a műrepülőverseny megtartására. Több balatoni helyszínt is felkerestek, amely térségben a repülők számára szóba jöhet a sármelléki, a siófok-kiliti és a szentkirályszabadjai reptér is. Csákovics Gyula közölte, a döntés megszületett, Zamárdi lesz az új helyszín, de a szervezőknek még több részletet is egyeztetniük kell a hatóságokkal. A rendezvény várhatóan a Balaton Soundhoz hasonló megterhelést jelent majd a településnek, ugyanakkor óriási, strandolás közben is élvezhető élményt jelent majd, és komoly reklámértékkel bír az egész üdülőrégió számára. A polgármester beszélt arról is, hogy a repülőknek nyilvánvalóan zajhatása lesz, de mindhárom napon kiszámítható időpontban, 10 és 17 óra között zajlanak majd a repülések. A Wellamarin hoteltől keletre eső pár száz méter hosszú partszakasz lesz a verseny központja, itt lesz a VIP-páholy és az irányítótorony. Céljuk, hogy ezen túlmenően az egész partszakasz szabadon megközelíthető maradjon a verseny ideje alatt is, és strandolás közben, egész távolról is élvezhető legyen a látványos verseny - mondta.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!