A zalalövői kormányablakkal is teljessé válhat a kormányablakok hálózata

A Magyarországon 308-adikként Zalalövőn átadott kormányablakon kívül országszerte idén még tíz hasonló irodát adnak át, amellyel így teljessé válik a kormányablakok hálózata - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán a zalai városban.

György István hozzátette: jelenleg a régi okmányirodákat alakítják át kormányablakokká, ahol sokkal szélesebb ügykörrel, informatikailag jól felszerelt és kényelmesebb körülmények között fogadhatják az ügyfeleket. A fejlesztések azonban nem állnak le, a Digitális Magyarország Programban hamarosan elindul az online chates ügyintézés is, ami óriási előrelépés, hiszen az ügyfelek otthonról léphetnek majd kapcsolatba a közigazgatással - jelezte az államtitkár. Úgy fogalmazott, hogy 2010-től a kiegyezés óta a legnagyobb közigazgatási átalakítás zajlott Magyarországon, ennek keretében alakították ki a járásokat és az új kormányablakokat. Az volt a kormányzat célja, hogy az ügyfelek szolgáltató területi közigazgatással találkozzanak, minél felkészültebb ügyintézőkkel és megfelelő felszereltségű irodákban - magyarázta.

fotó: zalamedia.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!