Vörös pandák kerültek a Pécsi Állatkertbe

Vöröspanda-ikrek költöztek a Pécsi Állatkertbe. A veszélyeztetett faj példányainak kifutóját közösségi finanszírozás segítségével, adományokból tudta megépíteni a fennállásának idén hatvanadik évfordulóját ünneplő intézmény.
Mint azt Pap Zsuzsanna, a pécsi belváros felett magasodó Mecsekoldalban található állatkert gyűjtemény- és nevelési vezetője a kifutó pénteki átadásán elmondta, intézményük évek óta csatlakozni akart a vörös macskamedvének is nevezett vörös panda fajmegmentő- és tenyészprogramjához, erre pedig idén nyílt először lehetőség. Közölte: a pandaikerpár tavaly nyáron született két nőstény tagja, Tara és Jázmin Franciaországból érkezett Pécsre, míg a veszélyeztetett faj vadon élő példányai a Himalája, elsősorban Nepál, Kína, India területén fordulnak elő 1500 méteres tengerszint feletti magasság felett. Fennmaradásukért az állatkertek napjainkban közös erővel küzdenek. Felhívta a figyelmet arra, hogy az állatok kifutójához szükséges forrást közösségi finanszírozási kampány keretében teremtették elő, több neves vállalat és csaknem hatvan magánszemély ajánlott fel kisebb-nagyobb összeget. Az előre tervezett kétmillió forinton felül további csaknem félmillió forint gyűlt össze. Andricz Bertold, a PécsZoo szakmai igazgatóhelyettese közölte: vörös pandákat csak az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének tagjainak számító állatkertek tarthatnak. Magyarországon a budapesti, a szegedi és a veszprémi létesítményben találhatók a faj képviselői.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!