Világszínvonalú fejlesztések a Szent István Egyetem Kaposvári Campusán

A kutatói közösség és az ipari szereplők szervezett együttműködésének, a nemzetközi szinten is versenyképes fejlesztéseknek ad teret nyolc, részben EU-s, részben pedig hazai forrásból létrejött Felsőfokú és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) hazánkban, amelyek közül kettőnek a Szent István Egyetem campusai adnak otthont. A legutóbbi tudásközpont több objektum megépülésével a Kaposvári Campuson valósult meg, ahol az állattenyésztés, valamint a növénytermesztés témaköreiben, illetve a klímaváltozást érintő kutatásokban is világszínvonalú fejlesztések zajlanak.

A program keretében létrejött az In ovo laboratórium is. Az in ovo takarmányozás során az állatok kikelése előtt néhány nappal a tojásban biztosítanak többlet tápanyagot, hozzájárulva a későbbi növekedési teljesítmény optimalizálásához. A módszer adaptálásával és a kutatóegység kialakításával a SZIE kutatói csatlakoztak ahhoz a viszonylag kisszámú kutatóközösséghez, akik ilyen vizsgálatokat folytatnak a világon. A FIEK- pályázatban vállalt feladatok elsősorban kísérleti fejlesztéshez köthetők. A beruházás magába foglalta egy keltető és egy kiszolgáló helyiség-, valamint egy in ovo manipulációra alkalmas laboratóriumnak a kialakítását is.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!